2019. március 10., 07:51

Kormányok jönnek-mennek, de a Csemadok marad

A Csemadok megalakulásának 70. évfordulójára tartott megemlékezés péntek délután kezdődött Érsekújvárott és szombat délelőtt a kultúrházban ünnepi üléssel folytatódott, ahol átadták a HŰSÉGÉRT emlékplaketteket és emlékérméket. A rendezvény a Zoboralja öröksége műsorral zárult.

cs70-17-bokor-copy-.jpg
Galéria
+19 kép a galériában

Az ünnepi ülésen Érsekújvár polgármestere Klein Ottokár köszöntötte a résztvevőket. Büszkén említette, a Csemadok volt karrierje bölcsője, ahol már nagyszülei is tevékenykedtek, sőt a székházépítésből is kivették a részüket. Édesanyja játszott a Záhorský Elemér vezette színjátszó csoportban, néptáncolt, később pedig néptánccsoportot vezetett.

Bárdos Gyula a Csemadok országos elnöke visszatekintett az elmúlt időszakra.

Kifejtette, éppen 70 éve annak, hogy az állampárt a Csemadok létrehozása mellett döntött, ezzel szerette volna biztosítani és erősíteni saját vezető szerepét. Azt is kimondták, senki ne gondolja, hogy a szervezet esetleg a magyar érdekérvényesítés eszközévé válhat.

”Hála istennek ezek az elvárások nem teljesültek. A magyarság ugyanis a teljes jogfosztottságot követően új lehetőségként, pozitív élményként élte meg, hogy van egy szervezete, amelyben újra használhatja korábban tiltott anyanyelvét, megélheti magyarságát. A Csemadok önálló életet kezdett élni. A közösségi szolgálatot vállaló önkéntesek munkájának köszönhetően túlélte az országot, amelyben létrejött, megérte a rendszerváltást, kormányok jöttek-mentek, de a Csemadok megmaradt.  Feladata ugyanaz, csak a módszerek és lehetőségek változtak”

– emelte ki Bárdos. Beszéde további részében rámutatott, közösségük nincs a legjobb kondícióban, a magyarság jelentős része elfordult a közélettől, belefáradt a testvérharcba. Egymásra kell végre találnunk megmaradásunk érdekében.

Fekete Péter is az Emmi kulturális államtitkára kiemelte, a több mint ötvenezer tagot számláló szervezet

évente több mint ötezer rendezvényt szervez, ami egyedülálló a külhoni magyar szervezetek sorában.

A Csemadok továbbra is bírja a magyar állam bizalmát és támogatását.

Köszöntötte még a jubiláló szervezetet Farkas Iván a Magyar Közösség Pártja alelnöke, megyei frakcióvezető, Berényi József Nagyszombat-megye alelnöke. Bukovszky László Kisebbségügyi kormánybiztos az kívánta a jubileumát ünneplő Csemadoknak, sikerüljön végrehajtaniuk azt a generációs váltást, ami biztosítaná a zászló továbbvitelét és átadta Bárdos Gyulának a Szlovák Köztársaság Arany Emlékérmét.

Szili Katalin miniszteri megbízott, az Országgyűlés volt elnöke levélben köszöntötte a jubiláló szervezetet, megköszönve, hogy a megtett út alatt mindig őrizték azt, ami csakis a miénk, ami köztünk a kovász: az összetartozás érzését, a sorsközösséget.

Felemelő pillanatok következtek, a Csemadok 12 területi választmánya, a Csemadokkal egykor és ma is egységet alkotó Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a Vass Lajos kórus, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és a Szlovákiai Zenebarátok Társasága vették át a Hűségért emlékplakettet.

A határon túli szervezetek emlékérmét vehettek át.  Megemlékeztek az alapító tagokról is, akik közül öten -  Tarics Ferenc 87, Záhorský Elemérné 87, Héger Károly 87, Restár János 90, Újvári László, 89 - voltak jelen és 15-en sajnos már nem bírtak eljönni.

Délután igazi csemege várta a közönséget Zoboralja öröksége címmel.

A műsort a Nagycétényi Citerazenekar nyitotta, majd több település néptáncosai, hagyományőrzői szókimondó, vidám-szomorú lagziba invitáltak, ahol a menyasszony és a vőlegény násznépe huncut, csúfolódó énekekkel, rigmusokkal esett egymásnak, hogy aztán vidám mulatozással fejeződjön be a lakodalom.

Közreműküdtek: a Nyitragesztei Téliződ, a Pogrányi Nagyharang Hagyományőrző Együttes, a Nyitracsehi Férfi Éneklőcsoport, a Gimesi Villő Hagyományőrző Csoport, a Nagykéri Mórinca Néptánccsoport, kísért a Varjos zenekar.  A kultúrblokk szervezője Neszméri Tünde, a lakodalmat Tóth Borbála és Tkáč Terézia szerkesztette össze.

Az ünnepség résztvevői az érsekújvári alapszervezet életéből nyílt tárlatot is megtekinthették.

cs70-17-bokor-copy-.jpg
Galéria
+19 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.