2020. július 3-án, pénteken az Ipolybalog központjában található vendéglátóhely ismét élő zenétől lesz hangos.
A hétvégi napsütésben Steven Mitchell előadását hallgatta meg a dunaszerdahelyi közönség.
Június 27-én került sor a negyedik, s már hagyományosnak mondható Országos Szent László Ünnepségre a pozsonyi Prímás-palotában.
Azok a hegyek még ma is állnak / Azok a folyók még ma is futnak / Az a csillag még ma is mutatja az utat / Az a nép még ma is él.
A vetítésekre a belépés feltétele, hogy a nézők VOLT-os pólót viseljenek.
A jelenlegi oktatók maradhatnak az akadémián, ha a következő évben értékelésük pozitív lesz.
A helyi egészségügyi szakemberek segítségével tesznek meg mindent, hogy az operaház megnyitása biztonságos legyen.
A jövő évadban is minden korosztályt vár a komáromi színház.
Kiemelkedő színvonalú produkciót, szupersztár fellépőket és élő műsort akarnak a szervezők.
Az egyszerűsített jelek, kódok mesteri feltalálója Klee, egyszerre használt egyedi jelképeket és konkrét jeleket.
Lehetőséget biztosít zenekarok vagy szólisták szakmai megmérettetésére.
"A magyar népzenében az a gyönyörű, hogy minden dallamot meg lehet találni a szöveg alapján. Az évek során gyarapodott a repertoár, mára mintegy kétszáz dalt el tudok játszani."
Látható Képek címmel kiállítást szervezett a nagymegyeri VoxArt Polgári Társulás, amelyen Katona Réka fényképeit és Katona Beáta festményeit tekintette meg a közönség.
Nem lesz Martos, Gombaszög, elmaradnak a vásárok, a fesztiválok, a falunapok, a szabadegyetemek, a nagy, szabadtéri koncertek.
Mikó István amióta az eszét tudja, színész akart lenni, mégis a Kaláka együttes egyik alapítójaként vált ismertté.