2020. június 27., 18:40

Mindig is színész akartam lenni

Amióta az eszét tudja, színész akart lenni, mégis a Kaláka együttes egyik alapítójaként vált ismertté. A filmkészítők nem kényeztették el, az akkoriban csúcsra járatott televízió viszont annál inkább, sok-sok jelenetben röhögtük könnyesre magunkat.

Zenthe Ferenc Színház/Komka Péter felvétele

A budapesti tháliás évek után a kilencvenes években megtalálják őt a vidéki társulatok, bejárja egész Magyarországot, sőt Komáromban és Kassán is gyakorta megfordul, ahol főleg vidámabb zenés darabokat visz színre. Még a koronavírus előtt Salgótarjánban kezdte a 2020-as évet, ahol Móricz Nem élhetek muzsikaszó nélkül című zenés darabját vitte színre, és Lajos bácsi szerepét is eljátszotta. Az idén hetvenéves Mikó Istvánnal az egyik előadás után beszélgettünk.

Ha jól emlékszem, két évvel ezelőtt járt már Salgótarjánban, amikor A falu rossza című Tóth Ede-darab Örkény-féle átiratában a rendezőt játszotta Susán Ferenc rendezésében.

Jól emlékszik, de maga arra még nem is nagyon emlékezhet, amikor először jártam errefelé. Akkoriban még nem is álmodtak a nógrádiak önálló színházról, de azért a színházi előadásokról ők sem maradtak le. A közönségtől meg is kaptam 2008-ban a Vastaps díjat a Bakter szerepéért az Indul a bakterház című előadásban.

Van egy technikus barátom, akivel 35 éve dolgozom együtt, annak idején a művelődési házban, most pedig itt, a színházban. Azt is mondhatnám, hogy hazajárok Salgótarjánba.

Ha már hazatérés, ne felejtsük ki a sorból Pinter Hazatérését sem, amely talán megelőzte A falu rosszát.

Így van, abban volt a Zenthében a legelső szerepem. A rendező, Gyuriska János kért fel rá, s megvallom, ilyen típusú figurával addig nem nagyon találkoztam a pályám során. Az előadással több színházi fesztiválon is nagy sikerrel szerepeltünk.

Az évtizedek során sokfajta szereppel találkoztam, vidámmal és kevésbé vidámmal egyaránt. Csurrant innen is, onnan is, de hát az életünk is ilyen, egyszer kacagunk, máskor sírunk.

Gyuriska Jánossal nagyon jól megértettük egymást, s mind a közönség, mind a szakma nagyon jól fogadta az előadást.

Mikó istván
Zenthe Ferenc Színház/ Komka Péter felvétele

Vannak olyan színészek, akiknek csak a komikusi vénáját ismertük, de szép számmal akadnak olyanok is, akiknél a komikus és a drámai szerepek megférnek egymás mellett. Márkus László, Körmendi János, Szombathy Gyula, Gálvölgyi János, Koltai Róbert mellett önt is ezek közé sorolnám. Emlékszem, a Három nővér-paródia után nem lehetett folytatni az eredeti színművet a Madáchban. Soha nem zavarta a kettősség?

Egyáltalán nem.

Volt az életemnek egy olyan szakasza, amikor nagyon sokat szerepeltem a televízióban, és nem tudtam úgy végigmenni az utcán, hogy fel ne ismerjenek.

Bevallom, nagyon jólesett, és a nézőket sem zavarta, hogy a színházban a másik oldalamat is meg tudtam mutatni, mint például a Hazatérésben.

A falu rossza Örkény-féle átiratában a narrátort játszotta, ezért sokan azt hitték, hogy ön rendezte. Most viszont rendezőként is bemutatkozott, és Móricz Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabját állította színpadra. Ön választotta a darabot vagy kézhez kapta?

Ajánlották, de boldogan fogadtam el, mert nagy Móricz-rajongó vagyok.

A kedvencem a Sári bíró, amelyben többször is játszottam, rendezhettem is.

De biztos van valami a génjeimben, ugyanis a szüleim szabolcsiak, ahogy Móricz is, aki nagyon ismerte ezeket az embereket, s bár koromnál fogva nem élhettem az általa megírt időkben, az én emlékeim is visszarímelnek az ő emlékeire.

Konkrétan ezzel a darabbal találkozott már?

Nézőként igen, hisz játszották a Turay Ida Színházban is, s ki ne emlékezne a legendás filmváltozataira.

A darab egyik komoly gondja, hogy négyfelvonásos, a negyedik nagyon rövidecske, a második és a harmadik sem túl hosszú, így illik két részben eljátszani.

Viszont mindegyik felvonás közben komoly díszletváltás van. Szerencsére az előadás díszlettervezője, Pallós Nelli ezt ragyogóan megoldotta. S ott van még a Dűvő zenekar is, amely szó szerint átmuzsikálja a színváltásokat.

Ha jól tudom, a Turay Ida Színházban van főállásban.

Főállásban nyugdíjas vagyok, de abban a szerencsés helyzetben, hogy több helyen is dolgozhatok nyugattól keletig. A legnyugatibb hely Sopron, a Petőfi Színház, amelynek egyik alapítója lehettem 1991-ben, a keleti végeken pedig ott van a nyíregyházi Mandala Dalszínház, ahol most a Hyppolit, a lakájban játszom Schneider Mátyás szerepét. Ezzel jártunk már a Felvidéken is.

A társulatnak nincs állandó játszóhelye, s mint annak idején Dérynéék az ekhós szekéren, járjuk a megyét, az országot és a határon túli területeket, s nekem ez nagyon tetszik.

A Turayban nagyon sok előadásban vagyok, s ha földrajzilag nézzük, Salgótarján valahol középtájt van.

A Turay kis színház, hány előadást ér meg egy-egy bemutató?

Darabja válogatja. Ma már nem úgy van, mint régen, amikor repertoárokban ki tudtunk játszani egy-egy előadást. Emlékszem a régi szép időkre a Thália Színházban, amikor egy-egy bemutatóból le tudtunk két év alatt játszani 100-150 előadást is.

Ma már nagyon nehéz ilyen százas szériát elképzelni még Budapesten is, de egy darabnak az tesz jót, ha legalább ötven-hatvanszor eljátsszák,

a színész is megérik benne, s az előadás is összeérik. Ez persze azt is feltételezi, hogy egy darabot nem havonta vagy kéthavonta egyszer játszunk, hanem folyamatosan benne kell, hogy legyen a zsigereinkben.

Mikó István
Zenthe Ferenc Színház/Komka Péter felvétele

A napokban épp Reviczky Gábor nyilatkozta, hogy A képzelt beteget 250-szer játszotta el, míg A dzsungel könyve már ezernégyszáz fölött jár.

Az már rettenetesen sok, ha már száz felett tartunk, azt veszem észre, hogy reggel felébredve is az jut eszembe, s az már nem egészséges.

Jelen pillanatban hány előadásban játszik?

Nem számoltam meg, de nagyon sokban. Legalább húszban biztosan. A Turayban ebben az évadban rendeztem Barta Lajos Szerelem című darabját, voltam Schulz úr a Kabaréban, s ismét eljátszottam a bakter szerepét az Indul a bakterházban, ezúttal Cseke Péter rendezésében. De

nagyon szeretem Švejk szerepét, amelyet egy zenés sörözgetés keretében kínálok fel a nézőknek,

s az utóbbi évek egyik nagy kedvence volt Mikszáth Kálmán figurája a Görgey Gábor által írt és rendezett Mikszáth különös házasságai című előadásban, amelyben Piros Ildikó volt a partnerem. Az ősszel itt rendezem meg Tamási Áron Vitéz lélek című példázatát, amelyben Anikóval eljátszunk egy férj-feleség szerepet is.   

Azon kevés élő színész közé tartozik, akiknek emléktáblájuk van az Andrássy úton, mégpedig azon az épületen, ahol annak idején a Kaláka együttest alapították. Nagyon meglepődtem, amikor először találkoztam vele.

Akkor képzelje el, én hogy meglepődtem rajta, amikor megláttam a táblát, rajta ábécésorrendben, hogy Gryllus Dániel. Te jó ég, mi ez, gondoltam, hisz úgy tudom, Dani még él! Aztán megláttam rajta a saját nevemet is. Gyorsan körbenéztem, és megcsíptem magam, nem álmodom-e.

Nem is tudott róla?

Nem én, nagy meglepetés volt.

A Kalákával később megszakadt minden kapcsolata?

Azt nem mondhatnám, de tény, hogy nem voltunk napi kapcsolatban.

Olyan erős kötelék ez a mi közös múltunk, hogy minden jubileumon ott vagyok tevékeny szereplőként.

Amióta eljöttem, nagyjából még tízszer játszottunk együtt. De több is ez ennél, hiszen a tavalyi év a jubileum jegyében telt, és elég sokat játszottam velük.

Nem egy alkalommal dolgozott a Felvidéken, több előadást hozott létre Komáromban és Kassán is.

Kassán több alkalommal is szerepeltem az önálló estjeimmel. Egyszer drága Kolár Péter barátom megkérdezte, nem volna-e kedvem rendezni. S nem mondtam nemet. A csúnya lány nagyon nagy siker volt, aztán a Van, aki forrón szereti, a Csalódások, a Hatan pizsamában, a Mirandolina saját zenés változata, vagy legutóbb a Nebántsvirág. A színészek és a közönség nagyon szerették őket.

Komáromban mindkét rendezése óriási közönségsiker volt.

Volt az több is. Előbb az Apácák, amelyet például Kisvárdán meg is kellett ismételni, aztán A kölyök, s biztosan emlékszik Dóczi Lajos Fényes Szabolcs által megzenésített Csók című zenés játékára.

Amikor tizenkét évesen együtt énekelt Bilicsi Tivadarral és Sennyei Verával, már akkor biztos volt abban, hogy színész szeretne lenni?

Gyerekkorom óta az akartam lenni.

Már nagyanyámnál az összes unokatestvéremet arra kényszerítettem, hogy játsszanak velem színházat.
A tornác remekül megfelelt ennek a célnak, a szobából kiloptuk a szőnyeget, ezt akasztottuk fel, és színházat csináltunk. Persze, volt egy pillanat az életemben, amikor építészmérnök akartam lenni, bár azt se tudtam, hogy mi az, a vasutas szakma is szóba jött, de a színház stabilan az első helyen állt mindig.

Igazgató is szeretett volna lenni, vagy az csak úgy jött?

Az csak úgy jött, de épp akkor voltam topon, s ha a Thália nem is úgy alakult, ahogy terveztem, a soproni társulat a legjobbkor jött, arra nagyon büszke vagyok.

A fiai közül egy sem akart színész lenni?

Nem, legalábbis sosem jelezték. Mindegyik járja a maga útját.

Madách színésze mondja Az ember tragédiájában, hogy „mulattattam, de nem mulattam”. Mennyi ebben a munka, s mennyi a mulatság?

Megmondom őszintén, nagyon sokat dolgoztam, de nagyon sokat mulattam is.

Nem az az igazi munka, hogy az ember lejátsszon egy előadást, hanem a próbafolyamat során kell odáig eljutni.

Megjelent a Magyar7 2020/26. számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.