A szín uralkodik rajtam” - Tisztelgés a 80 éve elhunyt Paul Klee előtt
Immáron 80 éve, hogy 61 éves korában eltávozott egy festőibb másvilágra Paul Klee. Festőművész, zenész, tanár volt, de még tovább is sorolhatnám azokat a területeket, ahol kimagasló teljesítményt nyújtott az évtizedek alatt.
Azon kevés kimagasló alkotók közé tartozik, akiket lehetetlen besorolni bármiféle kategóriába, stílusba vagy irányzatba. Igaz, időszakosan, néhány festmény, kiállítás erejéig csatlakozott csoportosulásokhoz, mint például Münchenben Kandinszkijékhez a lírai absztrakció megszületésekor, de megjelent a dadaisták és szürrealisták között is. Ennek ellenére hajtotta tovább őt valamiféle ösztön vagy sugallat, hogy ne ragadjon le egy dolognál, hogy folyamatosan mozgásban maradjon.
Paul Klee a naplójában a következőképpen definiálja önmagát:
„A szín uralkodik rajtam. Meg sem kell próbálnom megragadni. Érzem, örökre az övé vagyok. Ennek a csodás pillanatnak az érzése márpedig ilyen: én és a szín mindenestől egyek vagyunk. Festő vagyok.”
Münchenbuchseeben, Bern közelében született 1879. december 18-án. Hétéves korától hegedülni tanult, zenélt a berni városi zenekarban és Münchenben. Harminckét éves korában, 1911-ben állított ki először a Kék lovas (Der Blaue Reiter) kiállításán, mondhatni ez volt festői karrierjének kezdete. Az ezt követő években rengeteget utazott, elsősorban Afrikában, hosszabb időt töltött Egyiptomban és Tunéziában. Ezek az utazások mind jelentős hatással voltak alkotásaira, stílusára.
Életének másik fontos szakasza 1920-1929 között volt, amikor a Bauhausban tanított. Elsősorban színelmélettel foglalkozott, továbbá kézművességgel. Ez idő alatt szorosabbá vált a kapcsolata a művésztársadalommal, barátságot kötött a tanári kar több tagjával, például Kandinszkijjal is. Ez az időszak a stílusában is merőben új periódust nyitott, ekkor születnek azok a képei, amik már teljesen újszerűek voltak, tulajdonképpen egy saját stílusirányzatot hozott létre, ami az 1933-as visszavonulását követően csúcsosodott ki.
Az egyszerűsített jelek, kódok mesteri feltalálója Klee, egyszerre használt egyedi jelképeket és konkrét jeleket: számokat, betűket, nyilakat - ezekkel irányította a szemlélő figyelmét. Az 1929-ben készült Főutak és mellékutak című alkotása első ránézésre akár egyszerűnek is nevezhető négyzethálós kialakításának köszönhetően. Viszont ha egy kis időd szánunk a festmény megfigyelésére, a négyzethálóból utak rajzolódnak ki a szemünk előtt. A kép közepén elhelyezkedő főút, ahol elsősorban a narancsszínek dominálnak, az első felismerés, majd újabb és újabb mellékutakat fedezünk fel a környezetében. Ezek viszont sokkal színesebbek, izgalmasabbak, mivel mozgásban vannak. Az ekkor ötvenéves művész ezzel a képpel számot vet addigi életéről, hangsúlyozva azokat a mellékutakat, amikre rálépett, és amik még várnak rá. A festményen még érződik az egyiptomi művészet színhasználata, üvegessége. Az alkotás és a művész zsenialitását az tudja leginkább érzékeltetni, hogy minél több időt szánunk rá, annál több részletet és üzenetet, történetet veszünk észre, tehát képes folyamatosan újat mutatni.
Kleenél 1935-ben jelentkeznek először a betegség tünetei, amit csak hónapokkal később tudnak diagnosztizálni. A szkelodermában- ami egy autoimmunbetegség, ami következtében a bőr megkeményedik először az ujjakon, és egyre kevésbé lesz képes mozgatni azokat, majd ez fokozatosan tovább terjed a mellkasra- szenvedő művész számára egyre lehetetlenebb feladat volt a festés. Ennek ellenére hatalmas alkotókedve volt, élete utolsó három évében 2007 alkotást készített, és ezek stílusa, eszközhasználata merőben eltért az előző korszakokétól.
Ekkor már egyre nehezebben volt képes mozgatni az ujjait, így vastagabb vonalakat kezdett használni, próbálta minél kevesebb ecsetvonással átadni gondolatait. Állapota ellenére 1938-ben elkészíti az egyik leghíresebb és legmonumentálisabb alkotását, az Insula Dulcamara-t, ami 88 x 176 cm-eres méretével az egyik legnagyobb festménye. Ez a festmény valamilyen szinten tekinthető stílusa összefoglalójaként is, hiszen a legtöbb korszakából megjelenik egy-egy elem, a vonalrajz, a színek, a naiv kultúrák iránti vonzalma, a szimbólumok, jelképek használata, mind egybeforrnak.
Még életében retrospektív kiállítást rendeznek Bernben a tiszteletére. Ő az egyedüli művész a történelemben, aki minden alkotását címmel látta el, és katalógusokba rendezte a halála előtt, így egy teljes életművet hagyott hátra az utókornak.
