Vecserka Péter: A tárogató lelkem egy darabja
"Amikor édesapám nyolcévesen elvitt vadkacsázni a Duna-partra, szívmelengető dallam ütötte meg a fülem. Apám elmagyarázta, hogy az idős Koncser Józsi bácsi tárogatózik a kertek alatt. Ez a hangzás ösztönzött később arra, hogy magam is a kezembe vegyem a hangszert." A párkányi Vecserka Péter a régió ismert tárogatósa, megemlékezések, egyházi ünnepek, falu- és bornapok állandó résztvevője. Olyan gyönyörűen fújja, hogy az emberek szeme könnybe lábad tőle. Senki se mondaná, hogy majd´ negyven évesen vette a kezébe a hangszert, és autodidakta módon gyakorolta magát a mesterévé.
"Kis koromtól vonzódtam a fúvós hangszerekhez, volt egy kölcsönkapott szaxofonom" - mondja - "amelyen lakótelepi lakásunkban nyitott ablaknál gyakoroltam. Sok ellenséget szereztem, kaptam is névtelen levelet, meg is ijedtem, és többé elő se vettem. Érdekes, hogy se én, se a nővérem nem játszottunk semmiféle hangszeren egy úgymond zenész családban. Édesapám rockzenész volt egy dunamocsi zenekarban, emellett kitűnően énekel, nagyapám pedig fehér emberként egy cigánybandában volt hegedűs."
"Köztudott, hogy nem lehet csak úgy bemenni a boltba, és venni egy tárogatót, ez a hangszer manufaktúrában készül. Vesztergám Miklós ismert tárogatóshoz fordultam, aki a bajai Gregus Pali bácsihoz irányított. Neki nagy szerepe van abban, hogy visszatért a sokáig tiltott hangszer a köztudatba. Szinte egész napos próbálgatás után választottam ki egyet, mert akár egy jó ruhát, ezt is rászabják az emberre, figyelembe véve a kéz és az ujjak hosszát. Ezért nincs is két egyforma tárogató."
"Igaza volt, a magyar népzenében az a gyönyörű, hogy minden dallamot meg lehet találni a szöveg alapján. Az évek során gyarapodott a repertoár, mára mintegy kétszáz dalt el tudok játszani. Azt tartom, hogy ha valamibe beleadunk egy nagy adag szeretetet, az visszajön. A tárogató megkapta tőlem a szeretetet. Még ha félrenyúlok vagy besípol, azt is szeretem, mert ebből a hangszerből jön. Sok jó barátot is szereztem általa."
A tárogató a Rákóczi-szabadságharc alatt vált kultikus hangszerré. Olyan átható a hangja, hogy a kurucok ezzel tudták irányítani a katonákat, akik a hangzás után tudták, jobbra vagy balra tartsanak, esetleg visszavonuljanak a túlerő elől. Esténként pedig hol örömükben, hol bánatukban zenéltek, énekeltek. Éppen ezért tiltották az osztrákok a hangszert, és igyekeztek megsemmisíteni. Az a szóbeszéd is fennmaradt, egy tehenet adtak a leadott hangszerért, ami kisebb vagyonnak számított akkoriban. Üldözték a megszólaltatóit, ezért aztán titokban fújták, hogy erőt, bizakodást öntsenek a magyar lelkekbe.
A tiltás miatt sokáig nem is fejlődött a hangszer, a kiegyezés után az első reformtárogatók Stowasser és Schunda királyi hangszerkészítő mesterek műhelyeiből kerültek ki.
A későbbiekben is volt itt, a Felvidéken majdnem minden faluban tárogatós, aki a tiltás ellenére megörvendeztette játékával falubelijeit naplementekor, vagy éppen a templomtoronyból fújta a kitelepítetteket búcsúztatva.
"A vajai központú egyesület tagja vagyok. Minden évben találkozunk, és ötévente világtalálkozót szervezünk. Ez utóbbinak éppen mostanság kellene zajlania, de a járvány miatt a jövő évre halasztottuk. Jómagam az ötödik találkozót szervezem a Felvidéken. Örömzenélés ez a javából. Összejövünk tíz-tizenketten, és koncerteket adunk az Esztergom környéki településeken. Tavaly Szőgyén, Bart, Nána, Esztergom volt az útirány. Vannak szimfonikus zenekarokban játszó, Liszt- és Kossuth-díjas kollégák, akik nagy profizmussal és precizitással játszanak. Ilyen Kiss Gy. László, aki nagy név a szakmában. Utánozhatatlanok és csodáljuk őket. A másik oldalon viszont ezek az emberek néznek fel miránk, autodidakta zenészekre, s azon ámulnak, ahogyan beleadjuk a zenébe az egész lelkünket és a népi jellegzetességet. Ha találkozunk és csoportban játszunk, mindig más repertoárom van a következő félévre, mert eszembe jutnak ismert, de elfeledett dallamok. Az idén még tervezzük egy CD megjelentetését Trianon 100 éves évfordulójára emlékezve. Nem stúdióban készült, mindenki a saját közegében, az udvaron, a Duna-parton vagy a Szent Tamás-hegyen vette fel."
"A tárogató nagyon tág spektrumú hangszer, szépen játszható vele a népzene, a magyar nóták, de a könnyűzene és a jazz is. Én a hazafias nótákat játszom szívesen, de a búsulókat, a természet és az ország szépségeit megéneklő dalokat is kedvelem. Az egyszerű népi zene még megszólít egy bizonyos réteget, de például falunapokon a népzenei blokkra már csak pár ember marad a színpad környékén, sokan fel se kapják a fejüket a gulyástól ezekre a dallamokra. Az is baj, hogy a mostani generáció elfelejtett énekelni, nem tud belekapcsolódni az előadásba, pedig nem is olyan régen még édesapámék nótáztak a lakótelepi lakásban. De ha befogadóközegre találunk, selymesen sír-vigad kezünkben a hangszer, s vele együtt rezdülnek a lelkek húrjai."
