Szlovákiai magyar szépirodalmat is fordított.
A Platz Galéria kedd - vasárnap 10-18 óra között látogatható.
A dalban a Vásárúti Dalárda tagjai is közreműködnek.
A kiállítás két hétig látható az Izsa és Pat között található Bokroson.
Igazi ínyencség azoknak, akik szeretik a nagyon gazdag ízeket.
Mi mindent bírnak, vagy épp nem bírnak el az emberi kapcsolatok.
2025-ben Somorján, Nagykaposon és Érsekújvárban láthatja a közönség a lemezbemutatóval egybekötött nagysikerű koncertet.
Juhász Gyula verse éppen ezt a kettősséget ragadja meg: a szelíd szeptemberben ott van a fájdalom, de ott a vigasz is.
Izsap 720 éves története.
Székely István meg sem állt Hollywoodig, de mivel sosem volt erőssége a pénzhajhászás, így odakint Steve Sekely név alatt már csak ritkán rúgott labdába.
Az már csak hab a tortán, hogy több mint 50 millió albumot adtak el világszerte.
Simonyi professzor a beszélgetések során felidézi indulását, mesél pályájáról.
Szeptember 25-én, életének 92. évében elhunyt Bartusz György. Életét és alkotóművészetét meghatározta a magyar, szlovák és cseh kultúra mély ismerete.
Balázs Kálmán cigányprímás játékának híre Viktória királynőhöz is eljutott és azonnal jelezte, hogy ő is szívesen meghallgatná a „cigány Orpheus”-t.
Az Adásidő podcastban a közelmúlt sikerkönyvéről, a Néma Hadseregről beszélünk, amely Wágner Levente mérnök hadnagy gyorsírással készült naplóján alapszik.