Mamma mia! – a GIMISz Diákszínpad „felrobbantotta” a komáromi Egressy VMK-t - KÉPEKKEL
A komáromi Selye János Gimnázium és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ GIMISz Diákszínpada Van egy álmom! címmel, december 2-án délben a gimiseknek, este pedig a nagyközönségnek mutatta be a világhírű, eddig 14 nyelvre lefordított Mamma Mia! musical(film) alapján készült Van egy álmom! című vidám, zenés produkcióját. A csapat mindkét bemutató végén megérdemelten részesült hosszasan zúgó állótapsban...
Mi tagadás, olyan már többször előfordult velem, hogy az itthoni dolgaim végeztével, ripsz-ropsz a Budapestre tartó vonaton, majd egy kihagyhatatlan fővárosi színielőadáson találtam magam. Az azonban először tegnap történt, hogy az otthoni teendőim elvégzése, vagyis a tehetséges felvidéki képzőművész, Kovács Csonga Anikó budapesti kiállításának megtekintése után spuriztam a „Délibe”, bízva a kiszemelt vonat elérésében. Ugyanis délben már a komáromi „Egressy” nézőterén akartam helyet foglalni, mivel a belépőjegyek iránti hatalmas érdeklődés miatt telt házasnak kikiáltott esti előadást esetleg csak az ajtóban állva nézhettem volna végig.
Nos, több okból is érdemes volt felvennem a rohamtempót! Ugyanis a Mamma mia! című musicalfilmsiker és a Szirtes Tamás által rendezett Madách Színház-beli, kétfelvonásos színpadi változat megtekintése után is élveztem az utóbbinál jóval rövidebb, hozzávetőleg 75 perces „gimiszes” produkciót.
A kevésbé tehetséges, ám sok időt-energiát az előadásukba fektető, műkedvelő színjátszók esetében időnként ki szokott buggyanni belőlem a véleményemet udvariasan tükröző „lelkes” jelző. Ez esetben azonban a lelkes, energikus, negyedikes diákcsapat az átlagosnál jóval tehetségesebbnek bizonyult: a szerelemmel, múlt század 70-es évekbeli, örökzöld ABBA-slégerekkel, vérpezsdítő tánccal és mosolyfakasztó humorral fűszerezett történetben sok nagyszerű énekhang is felcsendült, s a koreográfiát szintén kiválóan elsajátították az alkalmi táncosok. Valamennyien szívüket-lelküket is beletették a produkcióba, bebizonyítva, hogy sokat jelent nekik a „gimiszes” közösség, az önfeledt színpadi játék, s mindkét bemutató végén megérdemelten részesültek hosszasan zúgó állótapsban!
Bajkai Csengel Mónikának, a Kisebbségi Kulturális Alap, Nyitra megye és Komárom város anyagi támogatásával megvalósult előadás dramaturgjának és rendezőjének a különféle darabbeli karakterekhez sikerült megtalálnia a megfelelő szereplőket. Vele zenei vezetőként a közös sikereikhez hosszú ideje hozzájáruló Pálinkás Andrássy Zsuzsanna, koreográfusként pedig egy korábbi „gimiszes” diák, Jancsík Dóra működött együtt. Közösen a lehető legtöbbet igyekeztek kihozni a diákokból, akik közül (csak halkan súgom) most a lányok vitték a prímet...
A déli előadás előtt Bajkai Csengel Mónika, az esti előtt pedig Andruskó Imre gimiigazgató szólt a közönséghez, bemutatva az 1993-ban Kiss Péntek József rendező által alapított, majd az eltelt bő három évtized alatt nagy sikereket elért GIMISz Diákszínpadot és a jelenlegi alkotókat.
A hajdani West End-musical és 2008-as évi filmváltozat története közismert, ezért arról csak „dióhéjban” írok. A húszéves Sophie Sheridan (Hámori Dalma) szeretett édesanyjával, Donnával (Brúder Bettina) egy hangulatos kis görög szigeten él, ahol az utóbbi a Villa Donna szállót vezeti. Mivel a leányzó rövidesen hozzámegy vőlegényéhez, Skyhoz (Polák Mihály), azt szeretné, ha az édesapja vezetné az oltárhoz.
Csakhogy Sophie azt nem tudja, ki is az apja. Az anyukája régi naplóját elolvasva arra a következtetésre jut, hogy három férfi egyike lehet az. Ezért az anyja tudta nélkül, mindhármójukat: az amerikai építész Samet (Hevesi Dániel), az angol bankár Harryt (Téglás Gergely) és a svéd tengerész Billt (Bödők Levente) is meghívja az esküvőjére. Rajtuk kívül Donna ifjúkori barátnői: a szórakozni szerető szingli Rosie (Presinszky Emma) és a háromszor elvált, tehetős Tanya (Czibor Lea) is megérkezik a nagy eseményre, amelyen még egyszer együtt fellépnek a hajdani sikeres lánybandájuk, a Donna és a Dinamók színeiben...
Jó hír, hogy akik lemaradtak a decemberi Van egy álmom! - előadásokról, azok azt január végén megnézhetik. Addig is a plakáton név szerint (sajnos!) fel nem tüntetett szereplők lubickoljanak a megérdemelt sikerben! A jeles alma mater pedig legyen büszke a régi jó hírnevét továbbra is öregbítő GIMISz Diákszínpadra!