Székely István, aki a Hyppolittal indította útjára a magyar hangosfilmgyártást
Berlinből jött, látott és hét évvel később 24 filmmel a tarsolyában távozott Budapestről. Meg sem állt Hollywoodig, de mivel sosem volt erőssége a pénzhajhászás (pedig tudjuk, odaát minden csak a pénzről szól), így odakint Steve Sekely már csak ritkán rúgott labdába. Utolsó filmjét mégis szeretett szülővárosában, Budapesten készítette, saját egykori nagy sikerének, a Lila akácnak a remake-jét. Székely István nélkül másképp alakult volna a magyar hangosfilm sorsa, s a Hyppolit, a lakáj, a Bál a Savoyban, a Lila akác, a Dunaparti randevú és a Lovagias ügy nélkül jóval szegényebbek lennénk.
Édesapját még Stern Marcellként anyakönyvezték Temesváron, később jó nevű építész lett, több pesti késő szecessziós és premodern bérház, valamint ipari építmény tervezője. Mindhárom gyereke a művészettel jegyezte el magát, László dalszövegíró lett Párizsban, de a háborút nem élte túl, míg Lili húga, aki húsz évvel volt nála fiatalabb, színésznő lett, majd hegedűsként kereste a kenyerét szintén zenész férje oldalán Isztambulban.
Egyik legkedvesebb barátja ezekben a kvázi emigrációs években Márai Sándor volt, akivel gyakran a szobáját is megosztotta. Berlinben találkozik a filmmel is, ahol már jóval előrébb tartanak, mint Magyarországon, s már a húszas évek második felében megjelenik a hangosfilm. Maga Székely is kipróbálhatja a tehetségét, ún. „négerként” kezdte, ahogy szinte mindenki a filmes szakmában, de elég hamar megkapta élete első rendezői feladatát is.
Akkoriban Berlin hemzsegett a magyar tollforgatóktól, Nóti Károlytól Kőváry Gyulán és Joe Pasternakon át a Korda testvérekig, akik többsége Hitler hatalomra jutása után költözik át Londonba, majd a tengeren túlra, s meg sem állnak Hollywoodig.
De még csak a húszas évek végén járunk, s Székely több sikeres német hangosfilm után kap megbízást Budapestről egy magyar nyelvű hangosfilm elkészítésére.
Ekkoriban a magyar hangosfilm jelene még teljesen reménytelennek látszott, főleg annak fényében, hogy ekkor kezdtek bezúdulni a magyar mozikba a nyugati és amerikai hangosfilmek. Ezekre próbál ráhajazni a Kék bálvány is, vadnyugati történettel és díszletekkel, de hiába Jávor Pál vagy Gózon Gyula, a közönség elutasítja a magyar mozit.
Kabos ugyanis nem szerepet játszik közel hét éven át, hanem minden szerepben önmagát, s szereptől függetlenül külön éli az életét ezekben a filmekben. Igaz, csak hét évig, Székellyel együtt az első zsidótörvény elfogadása után kivándorol Amerikába. De amíg Székely még évtizedeken át elvegetál Sekely-ként az Újvilágban, s rendez ezt-azt (nemrég a köztévé szinkronizáltatta az 1962-ben készült Ragadozók című moziját), Kabosnak alig három év jut Amerikában.
Történelmietlen kérdés persze, mi történt volna, ha marad. Voltak, akik túlélték a második világháborút, még többen nem. Nos, a Hyppolit, a lakáj a hibái ellenére is (Székely jó maga is nagyon gyengének tartotta a szerelmi szálat, s rossz választásnak a női főszerepre Fenyvessy Évát, s Gózonnak se jelentett igazi kárpótlást Makács szerepe, ahogy Jávor sem volt ebben a filmben még az a későbbi snájdig, bármikor fiókból előhúzható férfiideál, aki nélkül alig lehetett magyar hangosfilmet elképzelni. Ráadásul a siker sem jött egykönnyen, a pesti bemutató közönsége még elég langyosan fogadta, de ahogy telt-múlt az idő, úgy lett egyre inkább ikonfilm a magyar filmművészet, s nem filmipar egén.
A Gaál Béla rendezte Meseautóval együtt a film eljutott oda, hogy közel hetven évvel később leforgatták a remake-jüket is Kabay Barna rendezésében, s bár a két új változat sok kritikát kapott, talán az utolsó olyan közönségfilmek voltak, amelyek remek lehetőséget biztosítottak a kor magyar színészsztárjainak (Bajor Imre, Stohl András, Kern András, Molnár Piroska, Pogány Judit, Bezerédi Zoltán, Szirtes Ági, Koltai Róbert, Eperjes Károly, Balázs Péter, Szacsvay László és sokan mások) a jóízű ripacskodásra. Kabay és társrendezője, Petényi Katalin még tudták, hol van a tisztességes szórakoztatás határa, s azt egyetlen alkalommal se lépték át.
A Hyppolitot még további 23 budapesti Székely-film követte, előbb még vendégként jár haza Berlinből, majd miután Hitler átveszi a hatalmat, jó érzékkel még aznap, az éjszaka leple alatt elhagyja Berlint, s hazaköltözik. A 23 elkészült film között (amelyeknek döntő többsége szerencsére fennmaradt) vannak a jó ízlés határát súroló bohózatok, elkészül a Hyppolit „ikerpárja”, az Indig Ottó regényéből készült Segítség, örököltem! (ezt viszi majd magával mutatóba az Egyesült Államokba), az olasz-magyar verzióban készült, s olasz tájakat propagáló Nászút féláron, a Szerelemből nősültem vagy a Piri mindent tud, de Székely szívesen nyúl klasszikusokhoz vagy az akkori kortársak komolyabb műveihez is. Milyen fura, mi ma már ezeket (Móricz Zsigmond, Heltai Jenő, Szép Ernő, Herczeg Ferenc, Zilahy Lajos, Hunyady Sándor) klasszikusokként kezeljük, de akkoriban még hús-vér kortárs szerzőknek számítottak.
Kisebb botrányt kavart a Légy jó mindhalálig filmre vitele, de nem Móriczcal volt a baj, hanem Vaszary Pirivel, aki akkoriban a Nemzetiben Nyilas Misi figuráját alakította, s képtelen volt megérteni, hogy más a színház és más a film, s a közelképek bizony egyhamar elárulnák, hogy ez a Nyilas Misi bizony nem egy filigrán, alig tizenévs fiatalember, hanem egy ráncos, öregedő középkora végén járó hölgyemény. Székely nem engedett, s jól tette. De botrány övezte az 1937-ben készült Lovagias ügy című filmet is, amely Hunyady Sándor nem épp könnyed, de mégis a kor hangulatának megfelelően könnyedebbre hangolt mozijának a bemutatóját kísérte.
A film női főszerepét már felesége, Ágai Irán játssza (akkoriban nagyon sok kritika érte Székelyt amiatt, hogy legtöbb filmje női főszerepét felségére bízta), s amikor 1972-ben Budapestről felkérik, hogy csinálja meg a film remake-jét, több évtized után hazatérve, nagyon nehezen tud választani a látott színésznők közül, s végül egy véletlennek köszönhető, hogy Bálint András Csacsinszky Palija mellé Halász Juditot választotta Tóth Manci szerepére. Egyik este a budapesti szállodájában egy nótaestet nézett (akkoriban még csak egy tévécsatorna volt), amelyben Halász Judit énekelt, aki később e sorok szerzőjének is elmesélte, hogy csak nehezen vállalta a felkérést, mert nem igazán rajongott a műfajért. Székely annyira elájult Halásztól, hogy másnap felhívta Nemeskürty Istvánt, a stúdió vezetőjét, neki ez a színésznő kell. Meg is kapta.
Bálint András „elődje” 1934-ben az az írónak is tehetségesnek mutatkozó Nagy György volt, aki szintén nem élte mg az ún. felszabadulást. Székely maga is több háborús filmet rendezett (nemcsak idehaza, később külföldön is), köztük a Tamás István regényéből készült Café Moszkvát (Kiss Ferenccel, Tőkés Annával és Csortossal), majd filmre vitte Zilahy Lajos Két fogoly című regényét is, amely egyike Bajor Gizi kevés filmszerepeinek.
S hogy mi felvidékiek se maradjunk ki a Székely-életműból, ne feledjük a Fedák Sárival közösen készített, ún. „északmagyar” történetét, az Iza nénit (https://ma7.sk/szinhaz/mindenkit-erhet-fedak), amely sajnálatos módon elveszett. A selmecbányai tanítónő édes-bús, itt-ott kalandos élettörténete így csak Székely és Fedák feljegyzéseiből maradt fenn, pedig a bemutató után Fedák még amerikai körutat is befutott a filmmel. De Székely rendezte az első magyar operettfilmet is, a magyar-német verzióban készült Bál a Savoyban-t, amelyet viszont eléggé érthetetlen módon a magyar filmlexikonok nem tüntetnek fel, holott a film főszerepét az akkor világsztárként kezelt Alpár Gitta játszotta.
Miután egyik közeli munkatársa, filmjeinek vágója, Bánky Viktor – aki később több mint húsz filmet rendezett –, azzal vádolta meg nyilvánosan, hogy többnyire zsidókkal dolgozik, 1937 őszén feleségével együtt úgy döntöttek, hogy elhajóznak. De hiába készítették elő vélt vagy valós barátjaikkal együtt a hollywoodi terepet, az Újvilág, az új haza nem hozta el a várt reményeiket.
Csak kisebb stúdiók alkalmazzák, másod- és harmadrangú forgatókönyveket kap, s azok a bizonyos vélt vagy valódi barátok is sokkal inkább saját karrierjükkel vannak elfoglalva. Még a Kálmán Imrével közös tervük, a Csárdáskirálynő megfilmesítése is dugába dől egy magyar jóakaró, egy másik Székely miatt. „Egy-két rossz film, és az ember sírba szállhat velük” – írja felettébb keserűen életrajzi könyvében, amelyet Hyppolittól a Lila ákácig címmel halála előtt egy évvel, 1978-ban adott ki a Gondolat Könyvkiadó. De az sem tett jót a pályája alakulásának, hogy alig 37 évesen, gyógyíthatatlan betegség következtében elhunyt imádott felesége.
„Kell a tehetség, kell a szerencse is, de legjobb, ha az ember azokkal van jóban, akik segíteni tudnak” – foglalja össze ars poeticáját Székely István, aki úgymond félbetört sorsa ellenére sem panaszkodhatott, ahogy mi sem, hisz Magyarországon készített filmjeinek a többsége a magyar hangosfilmek halhatatlanjai közé tartozik, s máig bármikor elővehető, megnézhető, sőt nagyon is élvezhető.
