Falu a városban
Kis cikkemben rögtön az elején előrebocsátom, hogy már eleve reménytelen vállalkozás lenne részletesen írni arról a könyvről, amelyet a múltkoriban kaptam Ábrahám Margittól, az IQUS polgári társulás mindenesétől, Izsapon. A magamfajta „mezei” újságíró legfeljebb arra vállalkozhat, hogy felhívja rá az olvasók figyelmét. Elsősorban azokét, akiket érdekel a helytörténet, ismeretlen-ismerős embereknek a sorsa.
A szerző, Varga László (akinek néhány könyvéről már korábban röviden írtam), közös sorsunk fáradhatatlan „elmondója”. A Falu a Csiliz partján (Izsap 1297–2017) – A falu oklevelekkel és levéltári dokumentumokkal alátámasztott 720 éves története című könyvében is ezt teszi, „mesét” mond – a valóságot.
Elmeséli a jelenleg Nagymegyerhez tartozó község történetét (számos érdekes dokumentummal, fényképpel illusztrálva), miközben a mi közös „történetünket” mondja el. A mi réges-régi múltunkat, amely az idő ködébe burkolózik, a hozzánk közelebbi évszázadok fontos eseményeit, személyeit gyűjtve egybe mesél, és a közelmúltról meg a jelenkorról is „tudósít”, persze könyve „tárgyára”, Izsapra fókuszálva. Mert közös a sorsunk, csak a helyek és személyek mások, akik ezt a sorsot megélik, megélték és túlélték.
Sok érdekes dolgot megtudunk a tájról, amelybe a község beágyazódott, érdekes a település történetének bemutatása (a fontosabb korszakok, századok, történelmi események vonatkozásában), az egyes sorscsapások (járványok, árvizek, háborúk…) nyomon követése a könyv lapjain, érdekfeszítő olvasmánnyá teszik a kiadványt.
Mint tudjuk, Izsap 1976-tól Nagymegyer város része, ennek ellenére van önálló története. „Erre akarta felhívni a figyelmet az IQUS Polgári Társulás, amikor elhatározta, hogy megjelenteti a falu első írásos megjelenésétől (1297) napjainkig tartó időszak történetét bemutató kiadványt”, írja a szerző, Varga László. S hogy a szép kiállítású könyv a település első írásos említésének 720. évfordulójára megjelenhetett, Nagymegyer Város Önkormányzata és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is hozzájárult támogatásával és még sokan mások. Az Előszóban írja dr. Lojkovics Sámuel akkori polgármester:
Megköszöni a szerző, Varga László munkáját, amely „történelmi olvasókönyv formájában” jelent meg, s amely lehetővé teszi, hogy a múlt mély kútjából „kimert” ismeretek mindenki számára elérhetővé váljanak.
A 2017-ben megjelent falutörténetnek már az eleje is mesébe illően érdekes, amikor a szerző az Izsap földrajzi fekvése, természeti viszonyai címszó alatt azt tárgyalja, hogyan alakult ki a Csallóköz, annak állattartásra és mezőgazdaságra alkalmas területe. A jelenlegi „állapot”, a mai földrajzi környezet „hosszú természettörténeti fejlődés eredménye”. Mint megtudhatjuk, a mai Csallóköz három történelmi vízrajzi egység egyesülése révén alakult ki. Ezek közé tartozik a sziget keleti részén az egykori Vágköz (a Duna és a Vág között), a sziget nyugati részén a Csalló és a Nagy-Duna közti terület, illetve déli részén a Csiliz és a Duna köze, a Csilizköz. A Csiliz patak eredetileg Duna-ág volt, később önálló forrással bírt, délről volt természetes határa Izsapnak. Közte és a Duna folyó medre között alakult ki a mai napig is a Csilizköznek nevezett térség”. A mai patak, folyóág mindig gazdag volt halban, s egy okirat szerint, amely 1573-ból való, „a folyót a nagymegyeri és szapi halászok voltak kötelesek harmadáért meghalászni”. Persze a pusztító árvizek sem kímélték a területet. A könyvben számos dokumentum foglalkozik ezzel, s azzal is, hogy a 19. század második felében „a pusztító árvizek száma jelentősen csökkent. Mindez összefüggött az ebben az időszakban megvalósított nagyszabású árvízvédelmi munkákkal, a térség lakosságát veszélyeztető folyók szabályozásával”.
Ha „visszalapozunk” ismét az időben, a könyvből kiderült, kik is lakták korábban a tárgyalt térséget. Régészeti kutatásokból tudható, hogy már az újkőkor idején is éltek a Csallóközben emberek, később a germán kvád törzsből valók, de az avarok is megjelentek, s lehet, hogy velük a magyarok első hulláma is megérkezett. „Az avar gyűrűk népe ellenállás nélkül fogadta be a 10. század végén megjelent honfoglaló magyarokat, Megyer törzs tagjait, akik, miután véglegesen letelepedtek, sokáig ősi előjogokat élveztek”, írja a szerző.
A könyv természetesen részletesen kitér Izsap falu első írásos említésének dokumentumára, számos érdekesség mellett a községet, mint halászfalut is bemutatja, és szinte századonként tárgyalja a szóban forgó település és régió történelmét napjainkig, részletesebben taglalva a 20. század eseményeit és Nagymegyer–Izsap helyzetét az ezredfordulón. Nem mellesleg meg kell említeni a könyv végén szereplő „fejezetet”, amely a község jeles személyiségeit mutatja be. Közöttük bírókat, nemzetőröket, katonákat, földbirtokost, bírót, tanítókat, községi elöljárókat, szövetkezeti elnököt, kultúraszervezőket. A felsoroltak között szerepel például Zichy István földbirtokos, Magyarország tárnokmestere is, aki kora (17. század) jelentős magyar főura volt, „1661-ben I. Lipót koronaőrré nevezte ki.”
Végül, de nem utolsósorban álljon itt a szerző-helytörténész néhány mondata az Utószóból:
Hogy ez mennyire így van, bizonyítja a könyv, a munka, amely igen érdekfeszítően és olvasmányosan tárja az olvasók élé Izsap és a térség történetét. Akit érdekel a régió múltja, történelme, örömmel forgathatja a könyv lapjait, belemerülve nemcsak a szövegbe, hanem az érdekes dokumentumok és fényképek tanulmányozásába is.
Summa summarum: Izsapon mindig történik valami. Többek között Vörös László jóvoltából épül az új, impozáns harangtorony, amelynek pillanatnyi állapotáról hamarosan beszámolunk.
