Egy varázslatos óda a borhoz és a barátsághoz
Pár hete a vásárúti falunapon élőben is debütált Carlo legújabb szerzeménye, az Isszuk a bort. Sokan foglalták már imába a hegy levét az ókori görögöktől kezdve Csokonain keresztül az Edda művekig, ki-ki különböző vérmérséklettel vagy véralkohol szinttel, az angyalokat megszólítva, vagy épp négykézláb... Jelen esetben azonban sokkal többről van szó, mint holmi kocsmai lerészegedésről.
Olvasom az aggasztó híreket a szőlő aranyszínű sárgaságáról, arról a fitoplazmás eredetű kórról, amellyel jelenleg nem tudnak mit kezdeni, mert rezisztens az általánosan használt növényvédőszerekkel szemben. Veszélyben vannak többek között a felvidéki borászatok szőlei is. Nagyon remélem, hogy a nagy katasztrófát végül el tudjuk kerülni, hiszen nemcsak sokak évtizedeken át felépített vállalkozása menne tönkre, hanem brandek, borászati régiók, a vidéki turizmus bástyái, borfesztiválok omolnának össze szinte egyik napról a másikra és határok ide vagy oda, végül is hungarikumaink vannak veszélyben.
Finoman fogalmazva a szocializmus évtizedei nem igazán kedveztek a borkultúra virágzásának, sőt, mintha a masszív lerészegedés és az alkoholizmus nemcsak megtűrt, hanem országosan elfogadott jelenség lett volna. Persze ahogy azt akkor vicc is mondta: Az értelmiség (a poén különféle variánsai szerint behelyettesíthető fogalmak: szlovákiai magyarság, rockzenész, újságíró etc.) előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan... A rendszerváltozás után szerencsére fordult a kocka, s ugyan még manapság is van mit tenni a mértéktelen italozás visszaszorításáért, az azért mindenki számára világos, hogy magyar vonalon (is) kialakult egy, a borászat köré épülő jól működő iparág, amely a független borászatok laza vagy szoros szövetségeként megizmosodott és megjelent körülötte az az igényes borfogyasztó réteg, amelynek tagjai nem a lerészegedés, hanem a minőségi borok, a gasztronómia és a színvonalas kulturális programok miatt látogatnak az adott régióba, ahol aztán a jobbnál jobb nedűk mellett a gondolatok is szárnyalhatnak és akár új barátságok, szerelmek vagy szakmai és üzleti kapcsolatok is szövődhetnek.
A vásárúti Kálmán Károly alias Carlo (a Klinika és a Monta Carlo zenekarok frontembere) szerzeménye sem csupán a borról, hanem a szárnyaló gondolatokról és a barátságról is szól. Legújabb daláról még az ominózus falunapon beszélgettünk.
Néhányan azt mondták, hogy ez a dal az alkohol dicsérete. Ez egyáltalán nem igaz, ez a bor dicsérete. 15 éve borászkodom, bortársaságnak vagyok a tagja, akik nagyszerű emberek, többen közülük a Vásárúti Dalárda tagjai. Megszólítottam őket, s közülük páran közreműködnek a videoklipben is. Már épp itt volt az ideje, hogy csináljunk egy ilyen dalt és a borról is énekeljünk. Ami a borkultúrát illeti, azért még vannak itt hiányosságok, hiszen a szociban a kannás borokon kívül lényegében csak két bor volt, a „gyertyás” meg a „koronás”. Nézd, a borról nagyon komoly könyveket írtak. Elég csak Hamvas Bélára és a A bor filozófiájára gondolni, ahol azt mondja, hogy a végén ketten maradtak. Isten és a bor. Azt is mondják, hogy a bor folyékony szerelem, és én úgy gondolom, hogy az egy más alkohol, mint a többi, ami mellett azért lehet filozofálni.
De a bor nemcsak a filozófiával és az irodalommal függ össze, hanem a vallással és a zenével is...
Ahogy ezt most mondod, nekem Noé is eszembe jut, akivel azért a szőlőtőkét csak fölvitették a bárkára, hogy legyen misebor. A történelemben már nagyon régóta gyökeredzik a bor kultusza. S Badacsonyban, ahol a szőlőm meg a pincém is van, ott van is egy Római útnak nevezett rész, amit még a rómaiak építettek annak idején.
Hogy pattant ki belőled ez a szöveg? Te zenésítetted meg a többiek segítségével, vagy leültél és akkor elkapott az ihlet mondjuk egy pohár bor után?
Ó, hát most ezt tőlem kérdezed, aki magad is tudod, hogy ez hogy van.
Nyilván mindenki másképp csinálja, ahogy a dalban is éneklik...
Belőlem pattant ki a szöveg is és a zene is, de Hegedűs Pista barátom volt az, aki meghangszerelte ezt a dalt. A videóban is szerepel és beleszőttük még Takács József Jozzy session gitárost, a Monta Carlo tagját is, aki gitárjátékával tovább színesítette a dalt. A szólót is ő találta ki. Az a helyzet, hogy mind a hármunknak egy közös „halmaza” ugye többek között a bor is a zene mellett, úgyhogy nagyon könnyedén és nagy örömmel ráéreztek a zenének és a szövegnek a hangulatára. A dalt Pozsonyban vettük fel Hegedűs Pistánál, illetve Jozzy budapesti stúdiójában.
Na, és ez végül is nem Monta Carlo-felvétel, de tőled szóló anyag még nem is jött ki, ugye?
Hogyha meghallgatod a zenét, azért lehet érezni, hogy ez folytatása a Monta Carlo stílusának és valószínűleg a srácokkal is műsorra tűzzük majd.
Vásárúti vagy, de még nem is léptél fel a községben...
Nem. Még a Klinika zenekarral sem. És ezek ilyen különleges helyzetek, amikor elvállalunk ilyen koncertet. Volt bennem lámpaláz, hiszen olyanok is láttak, akár idősebbek, akik máshogy ismernek.
Ha azt mondom, bor... Mi az első, ami eszedbe jut róla?
Barátság. Mert azért ennek van története. Tehát az, amire az elején utaltál, hogy régebb idő óta isszuk a bort, mint 15 éve. Számomra úgy kezdődött ez az egész borkészítő „szerelem”, hogy Szarka Gyulához jártam le a pincébe, mert neki régebb idő óta van ott pincéje. Segítettem neki a szőlővel, borral, palackozással, meg a bor körüli munkákkal.
És aztán lett egy Bor és a lányka című lemeze...
Így van, éppen tegnap játszott róla Győrben, és ez is az egyik oka, hogy a barátság jut eszembe róla. A másik, hogy mi rendszeresen lejárunk hozzám a pincébe, Badacsonyba, de csak egy-egy spanyol gitárral. Barátkozunk, borozgatunk, zenéket írunk, tehát rendszeresen csinálunk ilyen „bortúrákat”. Mindig elviszem a fiúkat a pincémen kívül más helyekre is, hogy máshol is kóstoljanak bort, aztán megy a beszélgetés, zenélés hajnalig, reggelig.
A fellépésen a Monta Carlo dalai mellett természetesen elhangzott az Isszuk a bort is a Vásárúti Dalárda néhány tagjának közreműködésével. Egészségünkre!
