Egy hajdani fürdő víg napjai
A múlt század kilencvenes éveiben Gömörbe tartva több alkalommal is megálltunk Szalatnya közelében, ahol megkóstolhattuk a nevezetes „borvizet”, amely az első palackozott ásványvíz („Slatina”) volt Szlovákiában. Akkoriban voltak olyan elképzelések, hogy nagyüzemi módszerekkel újjáélesztik a szocialista időkben fokozatosan lepusztult termelést, de valamikor a 2010-es évek második felében az egymást váltó tulajdonosok legutolsó képviselője csődeljárást indított önmaga ellen, és közel három tucat alkalmazottja munka nélkül maradt.
A szalatnyai ásványvíz kémiai és fizikai tulajdonságait alaposabban először a sokoldalú orvos, vegyész, botanikus, Kitaibel Pál (1757–1817) vizsgálta, akinek valószínűleg szerepe lehetett abban, hogy ez az ásványvíz országos hírnévre tett szert. Dr. Kiss László kiváló orvostörténészünk nemrégen az Ipoly-konferencián a szalatnyai ásványvízről tartott előadásában hosszan ecsetelte Kitaibel érdemeit, és egyebek között idézte a tudósnak a savanyú vízzel kapcsolatos megállapítását:
Nyilván sok nevezetes személy azért kereste fel Szalatnyát, mert kellemes szórakozásra vágyott. Egy Vértesi nevű „újdondász” 1838 júliusában a Regélő című lapban háromrészes beszámolót közölt Szalatnyai fürdő Hont vármegyében címmel. Ebben elmondja, hogy harmadmagával azért kereste fel Szalatnyát pünkösd hétfőjén, mert értesült róla, hogy „Honth megye Szalatnyán egy fényes tánczmulatságot adand a víz által károsodottak részére – itt a nagy pesti árvízre célzott –. A fiatalok a fasorok hűsében egymáshoz simulva beszélgetének (…) a fiatal, formaruhás, ipolysági hangászok zenéjére figyelvén.”
A látogatók között tudósemberek, ismert közéleti személyiségek szép számmal akadtak, de 1846 koranyarán Petőfi Sándor és Jókai Mór is megfordult itt. Erről Jókai egy édesanyjának címzett levélben is beszámolt, igaz eléggé szűkszavúan. Mielőtt Szalatnyára utaztak, Esztergomban egy esküvőn vettek részt, amely különböző formalitások miatt elhúzódott, és amíg nem tisztázták ezeket, a két jóbarát körülnézett a környéken. Mint Jókai közli: „A nem sikerült esküvő után kocsira ültünk, s neki indultunk az utazásnak: elmentünk Hont vármegyébe, Tésára, hol is páratlan szívességű házi gazdánk az ottani földes úr Boronkay Lajos szombatig nem eresztett el bennünket, az alatt meghordozott bennünket, többek között Szalatnyán is…” Azt sajnos már nem fogjuk megtudni, hogy milyennek találták az ottani viszonyokat.
