2012. augusztus 7., 15:00

Csángó fesztivál szerdától Jászberényben

SZOLNOK. Egymást váltó népzenei koncertek és folklórműsorok mellett zenés-táncos felvonulás, valamint népművészeti vásár forgataga kínál kellemes időtöltést a szerdától vasárnapig tartó Csángó fesztiválon, amelynek Jászberény immár 22. alkalommal lesz a házigazdája.

Láng D. István, a rendezvény sajtófelelőse elmondta, hogy az öt nap alatt mintegy 50 program, kereken 700 közreműködő, 20 zenekar, 10 helyi együttes és 20 hagyományőrző csapat várja a Jászság központjában az érdeklődőket. A gazdag hazai kínálatot iraki, ciprusi, mexikói és szerb együttes vendégjátéka színesíti.

Tájékoztatása szerint a szerdai nyitónap A Jászsági bíró udvarában című műsorral indul, amely a jászsági táncokból és a térségben kialakult hagyományokból ad ízelítőt.

A leglátványosabbnak várhatóan a gálaműsorok ígérkeznek. Az elsőn, augusztus 9-én a Csík Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Jászság Népi Együttes ad közös nagyszabású koncertet. A város szabadtéri színpadán látható produkcióban a fellépők reményei szerint a népzene "magába szívja" a rockzene sodró erejét, megtartva saját autentikus értékeit - tette hozzá a sajtófelelős.

A pénteki gálaműsorban a szászcsávási zenekar ad koncertet, közreműködik a Jászság Népi Együttes, valamint több külföldi tánccsoport. A szombati gálán erdélyi hagyományőrzők kapnak főszerepet, míg a vasárnapi program a búcsúzás jegyében telik.

A szűk egy hét alatt a közönség elé lép még a Fanfara Komplexa, Berka és a Szeres zenekar, az Illangó énekegyüttes, az ÕsKestar Balkán Band, a Zagyva Banda és a Parno Graszt zenekar. A fesztiválon megtalálható majd az ízek utcája, lesz pálinka- és bormustra, valamint viselet-bemutatókat is megtekinthet a közönség.

Augusztus 11-én, szombaton délelőtt - a fesztivál hagyományos elemeként - rendezik meg a VI. magyar-magyar konferenciát, amelyen ezúttal a kisebbségi megmaradásról, a továbbélés határainkon belüli és túli lehetőségeiről esik majd szó.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.