A csoportos, válogatott tárlaton a koronavírus-járvány időszaka alatt létrejött műveket mutatja be az egyesület kuratóriuma.
Csótó László két évtizeddel ezelőtt agyvérzést kapott, 40 napig kómában feküdt.
Nagy érdeklődés mellett megnyitották Duncsák Attila festőművész Az én Kassám című kiállítását.
Ahogy felfűztük, időrendi sorrendbe raktuk alkotói korszakait, rádöbbentem, hogy részletesebben csupán a múlt század nyolcvanas és kilencvenes éveiben született alkotásait ismerem.
Az egyedi kiállítási anyag a Kultúrpalota, vagyis a Duna Menti Múzeum főépületének egyik földszinti helyiségében kapott helyet.
Sebezhetőre tervezve...
Jacsmenyík József élő példája az elkötelezettségnek és ösztönös hivatástudatnak.
A megnyitó 2022. október 21-én kerül megrendezésre.
Csütörtökön 18 órától tárlatnyitó!
A gondolatok színe elnevezésű Matisse-kiállítás október 16-áig tekinthető meg a budapesti Szépművészeti Múzeumban.
A Bálint Ágnes által írt Mazsola-sorozat 1963-ban került képernyőre, majd 1969-ben a Mazsola és Tádé című sorozattal folytatódott.
Állati jó, elgondolkodtató kiállítás!
Salvador Dalí illusztrációsorozata után Edgar Degas impresszionista festő műveit is láthatja a közönség a losonci Nógrádi Múzeum és Galériában.
A 188 bemutatott tárgy egyrészt régészeti ásatások eredményeként került a múzeumba,
Az új ablakok mintáit a meglévő belső tér stíluselemeinek figyelembe vételével, a meglévő historizáló Róth Miksa ablakokkal harmonizálva tervezték meg.
Az évforduló alkalmából a Magyarság Háza valami különlegeset akart létrehozni, ezért esett a választása a diaszpórában élő magyar képzőművészekre.
A művészet mindig hozzátartozott a mindennapjaihoz.
Balló Andrea szegedi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás Kassán, a MaJel Rovás Központ FiguratiF Galériájában.
A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.
A kiállítás négy hétig tekinthető meg Komáromban.
Néhány évvel ezelőtt más művészekkel közösen Pozsonyban is kiállította munkáit.
Az írásbeli és az irodalomközpontú kultúra visszaszorulóban van.
A hatvanas és hetvenes években élő magyar fiatalok tele voltak lelkesedéssel és tenni akarással.
A Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa című tárlat a múzeum történetének egyik leglátogatottabb kiállítása lett.