Átadták a 2019-es Jászai Mari- és a Kiváló Művész-díjakat.
Akkor művész a művész, ha állandóan keres, kutat, új utakra lel.
Kétnapos jótékonysági kiállítást tart 2019. március 12-én és 13-án a Szív a vásznon művészeti klub a kassai MaJel Rovás Központban.
A zenekar vallja, hogy az abban a pillanatban megszólaló ÉLŐ muzsika energiája, varázsa a feltétele és záloga sikereinek.
A terápiás művészeti délutánt a Magyarországról érkező, bár gömöri gyökerekkel rendelkező Szűcs Judit festőművész-pedagógus, valamint a szintén magyarországi Ficzere Melinda pszichológus irányították.
Adyról, költészetről, politikáról, ideológiákról H. Nagy Péter irodalomtörténésszel, a Selye János Egyetem oktatójával beszélgettünk.
Que viva Picasso, azaz Éljen Picasso! címmel nyílt kiállítás Pozsonyban, amelyen Pablo Picasso kevésbé ismert grafikai munkásságának hét ciklusa kerül bemutatásra.
Magyarnak lenni a hazától távol nem egyszerű dolog.
Március 8-án a nagysallói Folk-Art Polgári Társulás és a helyi alapiskola közös szervezésében valósult meg a Csavar Színház Asszooony!!! című előadása.
Úgy tűnik, önkezűleg vetett véget életének Keith Flint.
Raoul Wallenberg valójában magyar hős volt, mert 1944-ben magyarokat mentett meg Budapesten.
A befolyt pénzösszeget Nagy Tibi és Gajdoschik Evelin részére ajánlja fel az amatőr fényképész.
A 2018-ban hagyományteremtő céllal indított A magyar film napja eseményhez országszerte több mint 100 szervezet csatlakozott.
Eddig nem ismert filmtekercsek kerültek elő az első Holdra szállás kapcsán.
Hidas eredetileg a Felső-Csallóköz honfoglalás kori magyar települései közé tartozott. A 13. században német telepesek érkeztek ide, akik különböző kiváltságokat kaptak az uralkodótól.
Az Ex Libris Díjat olyan neves egyéneknek, csoportoknak és intézményeknek adományozzák, akik és amelyek a felvidéki magyarság érdekében fejtik ki tevékenységüket.