2019. március 13., 18:27

Gál Tamást a Jászai Mari-díj még több és még jobb előadásokra sarkallja - VILLÁMINTERJÚ

Mint arról már beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben, Jászai Mari-díjban részesült Gál Tamás felvidéki magyar színművész, a Csavar Színház vezetője. A díjazottat még Budapesten „csíptük el” egy villáminterjúra.

Csavar Színház 18-ban
Fotó: Szalay Károly

Vasárnap Ex Libris Díj, ma pedig Jászai Mari-díj. Mit jelentenek egy színésznek és színházvezetőnek ezek az elismerések?

Azt, hogy telik az idő, sokat játszottunk, sok helyen, és ezt észrevette a szakma, valamint a kultúraszerető emberek. Hatalmas löket ez egy művész számára mindig és egyben felkiáltójel is. Ha eddig becsületesen végezte a munkáját, akkor ezentúl még inkább oda kell tennie magát! A díjazott emberektől nagyobb az elvárás.

Mire sarkall ez a mai szakmai elismerés téged és a színházatokat?

Még több és még jobb előadásokra. Nem szabad, hogy ettől az ember elbízza magát. Akkor művész a művész, ha állandóan keres, kutat, új utakra lel. Azt egyébként mindig is éreztük, hogy nem hiábavaló a munkánk, hiszen mindkét nemzeti színházba sikerült bejutnunk, neves színházi fórumokon, fesztiválokon veszünk részt és néhány elismerést is kaptunk már. A Csavar Színház fennállása óta havi 20 előadást játszik, ami úgy gondolom, szép teljesítmény. A Deszka-díj (Dosky) 2015-ben és a Jászai Mari-díj a szakma elismerései, mérföldkövek és hatalmas megerősítés abban, hogy jól haladunk, csak így tovább. Bebizonyítottuk,

mindegy az, hogy mekkora díszlet van a színpadon, a lényeg valahol mégiscsak a színészi játék.  A színházban a legfontosabb a néző és a színész, minden további – díszlet, jelmez – csak ráadás.

Nagyon nagy művészekkel, kiváló és nagy múltú színházakban tevékenykedő színészekkel együtt vehettem át a Jászai Mari-díjat, ami nem mindennapi érzéssel töltött el. Nagyon szeretném, ha a jövőben minél több felvidéki magyar színész részesülne ebben a szakmai elismerésben, hiszen sokan vannak, akik megérdemlik.

Hogyan fogjátok megünnepelni ezt a díjat?

Már megünnepeltük itt, Budapesten, kedves feleségemmel és az itteni barátainkkal, lassan indulunk is hazafele. Azután pedig folytatjuk a munkát. A legközelebbi előadásunk a Mátyás király lányai népmese-feldolgozás lesz, hetényi bemutatóval. Decemberben pedig Dunaszerdahelyen Ibsen Peer Gyntjével lépünk a nagyérdemű elé.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.