2019. március 12., 11:28

Nagysallóban járt az immár Ex Libris Díjas Csavar Színház

Március 8-án a nagysallói Folk-Art Polgári Társulás és a helyi alapiskola közös szervezésében valósult meg a Csavar Színház Asszooony!!! című előadása.

csavar-asszony2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Csavar színház

A Színházban a család! elnevezésű program keretén belül mintegy százötvenen jelentek meg a nagysallói kultúrházban, hogy megtekintsék a Kiss Szilvia és Gál Tamás által bemutatott darabot, amelyről az alábbiakat olvashatjuk a társulat honlapján:

Két mesét dolgoztunk fel: egy magyar (Buták versenye), illetve egy ráadás-meglepetés cigány (Tél) népmesét, melyek segítségével rendkívül humoros megközelítésben mutatjuk be a férfi és nő közti állandó konfliktust, lélekfrissítő képet tárva a nézők elé, amelyek nemcsak a másik megértéséhez és elfogadásához segítik hozzá a nőt vagy férfit, hanem kapcsolatuk szebbé, jobbá tételéhez is, vagyis végső soron a szerelem győzelméhez.

Fotó:  Csavar Színház

A rendezvény egyik szervezője, Tóth Gábor, a nagysallói alapiskola pedagógusaként is bízik benne, hogy az immár Nagysallói Színházi Esték néven futó rendezvénysorozat hagyománnyá válik:

Szándékosan felvidéki előadókat hívunk, ezzel is támogatva a kisebbségi kultúrát. Igyekszünk a családoknak is megfelelő előadásokat szervezni, hogy gyerekek, szülők, nagyszülők együtt jöjjenek el.

A díszletes, kosztümös, zenés, táncos, interaktív előadás kicsiknek és nagyoknak egyaránt megmutatta, hogyan lehet a másikhoz utat találni; tette mindezt temérdek vidámságot és jókedvet sugározva a közönség felé. A Csavar Színház viszont nem csupán a publikum, hanem a szakma elismerését is élvezheti; ennek legidőszerűbb bizonyítéka, hogy a megalapításának tizedik évfordulóját idén ünneplő társulatot március 10-én,

a Magyar Művészetért Díjrendszer 43. gáláján Ex Libris Díjban részesítették.

Fotó:  Csavar Színház

csavar-asszony2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.