Egy héten keresztül kilenc Szabó István-filmet mutatnak be a horvát főváros leghíresebb művészmozijában.
Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet immár hatodik alkalommal rendezik meg a Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Napok Pozsonyban elnevezésű rendezvénysorozatot, amelyre 2019. június 3-27. között kerül sor.
Zenéjük mély mondanivalóval, elgondolkodtató bemondásokkal fűszerezett, lüktető hiphop, trap és rock elemekkel tarkítva.
A kopjafát, amely Vass Ferenc, a falu szülötte keze munkáját dicséri, ideiglenesen a kultúrházban helyezték el, végleges helye azonban a kultúrház előtt lesz.
Kaktuszok és pozsgások címmel nyílt háromnapos kiállítás a tardoskeddi faluházban a hétvégén.
„Zengjen a dal lelkesülten, / Szálljon fel az égre! / Honszerelmünk s barátságunk / Ápolgassa egyre!” Így hangzik a Lévai Dalárda teljes történelmi jeligéje.
A 45 éves, világhírű Oscar-díjas spanyol művész ráadásul ebben az évben a fesztivál arca is.
A hashtagekkel, emotikonokkal teleszórt sztori a történelem egyik legsötétebb időszakát idézi egy magyar lány naplójára hivatkozva.
Ezekben a napokban /május 12-14./ emlékezünk Szent Pongrác és Szent Bonifác vértanúra, valamint Szent Szervác püspökre. A közép-európai néphagyomány fagyosszentek néven tartja őket számon.
Triószonátákat tartalmazó lemezt díjaztak.
Lina Lapelyte, Vaiva Grainyte és Rugile Barzdziukaite Sun & Sea (Marina) című kiállításában egy tengerparti strandot jelenítenek: a látogatók hallhatják a hullámok és a motorcsónakok hangját, a strandolók zsivaját, miközben egy kórus énekel.
Érsekújvárott 17. alkalommal rendezték meg a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusok kétnapos országos fesztiválját, melyen az énekkarok négy kategóriában mérték össze tudásukat.
Minek a házasság? címmel Rimaszombatban tartottak előadást.
Százhuszonöt éve, 1894. május 13-án adták át a nagyközönségnek Feszty Árpád A magyarok bejövetele című hatalmas körképét.
A táncházmozgalom ötlete a Bihari Együttestől származik. Ők vetetteték fel először egy táncház szervezésének gondolatát. Élő zene nélkül viszont nincs táncház. Így került a képbe a népzene elkötelezett párosa, Sebő Ferenc és Halmos Béla.
Akinek a verse eljutott fától-fáig.