Több mint 10 méter széles kivetítőn mutatja be Munkácsy Mihály életútját Egy géniusz története címmel a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum.
A balatoni nyarakat és a hetvenes évek mindennapjait idézi meg május 1-jén a szentendrei Skanzen majálisa, ahol egyebek mellett lábtengó és tollaslabda, Trabant-bemutató és a korszak számos ikonikus játéka várja a látogatókat.
A genetika kifejezés megalkotója Festetics Imre volt.
Nem lehet mindegy, hogy látványuk esztétikai élményt jelent-e, s miként befolyásolják akár a közízlést is.
A sorozat további estjein Ránki Dezső, Jevgenyij Kiszin és Arkagyij Volodosz lép színpadra.
Idén összesen 311 versenyző állt a zsűri elé, ami új rekordot jelent.
Az este folyamán szó esett az ukrán nyelvtörvényről, amely drasztikus módon akarja korlátozni a magyar nyelv használatát.
A bérletek továbbra is kedvező árakon vásárolhatók, a jegyárakon sem emeltek.
A Táncház Napját a megálmodói azért alapították, hogy a Kárpát-medencei magyarság megmutathassa – az UNESCO által is elismert – táncházmozgalom értékeit a külvilágnak.
Jó hír a jazzkedvelőknek.
Az identitás kötődést jelent valamihez vagy valakihez, olyasvalami, amely iránt felelősséget érzünk, ami aktivitásra ösztönöz.
Édesanyja intézné az ügyeit.
A tánc világnapja alkalmából csütörtökön átadott próbateremhez öltözők, balettmesteri helyiség, tea- és mosókonyha, valamint raktár és vizesblokk is tartozik, így a létesítmény összterülete mintegy négyszáz négyzetméter.
A mindenki által jól ismert Beugró improvizációs játék alapján létrejött Ahogy esik, úgy puffan elnevezésű játékot a Komáromi Jókai Színház színészeinek köszönhetjük.
Csütörtökön Tompa Mihály köztéri szobrának koszorúzásával, majd az ünnepélyes megnyitóval kezdetét veszi a XXVIII. Tompa Mihály Országos Verseny Rimaszombatban.
Pascal Quoirin, aki 2017-ben restaurálta a székesegyház orgonáját, tüzetesen megvizsgálta a hangszert, és kijelentette, hogy a lángok szerencsére nem tettek semmiféle kárt az orgonában.