A sokat emlegetett országimázs talán legsikeresebb előmozdítója a magyar zene.
Attól tartok, ha majd nem fenyeget bennünket ez a járványveszély, az első időszakban sokkal óvatosabb lesz a közönség.
A felhívás szerves folytatása a Hagyományok Háza két évtizedes törekvéseinek.
A II. ukrán frontnak és a kiegészítő hadtesteknek nem volt sétagalopp eljutnia Pozsonyig.
A cél, hogy irodalmat közvetítsenek.
Élete során több ezer méregdrága hamisítvánnyal árasztotta el a piacot.
A kisze többnyire menyecskének öltöztetett szalmabáb volt, melyet kice, kicevice, banya néven is emlegettek.
Egy mese, sok rajz.
Izgalmas szellemi utazás az általában tiltott hit és művészettörténet világában.
A Világlátó Baltazár a fogyatékosságot egy forradalmian új látószögbe helyezi.
Vajon mi oka volt annak, hogy egy jó előre beharangozott döntést ne hozzanak meg, és hogy a komáromi Jókai Színház élére továbbra se lehessen kinevezni az új igazgatót?
Most a közönség szavazatain is múlik, kik vehetnek majd részt a legendás rockopera előadásában.
A Tribute to Miles című albumért 1994-ben Grammy-díjat kapott, három évvel később, Village című anyagáért jelölték erre az elismerésre.
A divatfotók esetében hosszú ideje hiánycikk a mélyebb belső tartalom.
A minap jelent meg a Gorlo Volka legújabb dala, a Panasz, amit egy klippel együtt tettek elérhetővé. A Tarantínó és A múltért című szerzemények után ezúttal egy Pilinszky-feldolgozással álltak elő.