2020. július 9., 10:40

"Ellökte őket az anyaállam" - a 2004-es népszavazásra emlékezik dalban Bacsó Mátyás

A napokban jelent meg Bacsó Mátyás ’Szülőföldem’ c. dala. A 2004. december 5-i  szomorú emlékű népszavazásra reagálva íródott szerzemény azt fejezte ki, amit az egész határontúli magyar közösség akkor érzett: “Ellökte őket az anyaállam”.

Bár a dal eddig hivatalosan még nem jelent meg, sokak számára már nem ismeretlen. 2005-től kezdve a csallóközi Nyárasdról származó zeneszerző, zongorista - énekes szinte minden itthoni fellépésén elénekelte. 2006-ban pedig Pásztor István jóvoltából egy bemutató CD lemezen - melyből 20 ezer példány
készült - nagyon sok emberhez eljutott.

Egy olyan érzést, felvidéki, illetve határontúli magyar életérzést fejez ki ez a dal egyszerűen, tömören, de hihetetlen erővel, ami bennünk a mai napig ott lapul.

A sehova sem tartozás érzéséről, másodrangúságról, a magyar - szlovák állam- és nyelvhatár közé szorult felvidéki magyarságról szól. Itthon Szlovákiában lemagyaroznak, Magyarországon pedig leszlovákoznak bennünket.

A szlovákok többségének a szemében szálkát jelentünk és jobban örülnének, ha nem élnénk itt. Na Slovensku po slovensky - szinte mindannyian megkaptuk ezt már. 2004. december 5-e után viszont úgy éreztük az anyaország is hátatfordított nekünk.

Szól ez a dal ugyanakkor saját hibáinkról is. Szülőföldünkön - ahol őshonos nemzetrész vagyunk - nyelvünket csak korlátozott keretek között használhatjuk. Sok esetben viszont éppen mi magunk nem élünk törvény adta jogainkkal, hogy ezzel mást ne irritáljunk. Mindeközben pedig vészesen fogyatkozunk. Bár a magyar kormány 2010 óta a határontúli magyarságot felkarolta és támogatja, az országon belüli státuszunk rendezése nélkül nyilvánvalónak tűnik, hogy egy következő évszázad ezt a nemzetrészt elporlasztja, felőrli.

Mátyás a közelmúltban két kortárs komolyzenei albumot adott ki. Most azonban a trianoni békediktátum 100. évfordulója kapcsán úgy gondolta eljött az ideje, hogy a 15 éves tartozást törlesztve, végre hivatalosan is megjelentesse ezt a dalt. Az eredeti, 2006-ban felvett verzió mellett egy új, 2020-as verzió is megjelent.

Mindkét verzióhoz videóklip is készült, melyeket a Csallóközben, illetve Mátyusföldön forgattak. A dal 2020. július 9-től minden főbb online zenei portálon elérhető. A 100. évfordulóra pedig egy új dalt is született Trianon fáj címmel, amely augusztusban fog megjelenni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.