2020. július 10., 08:02

Egy férfi és egy nő fogja együtt vezetni a César-díjakat jelölő francia filmakadémiát

Öt hónappal a francia filmipar példátlan válsága és a legjelentősebb francia filmes elismerésnek számító César-díjakat jelölő francia filmakadémia teljes vezetőségének kollektív lemondása után, a testület csütörtökön széleskörű reformot fogadott el az alapszabályról, amely alapján a döntéshozó bizottságokban ezentúl paritásos alapon osztják szét a tisztségeket a nők és a férfiak között.

Polanski ellen tüntetnek
Roman Polanski ellen tüntetnek
Fotó: EPA

Az új alapszabály szerint, amelyet a lemondott vezetők zárt ajtók mögött fogadtak el, az akadémia mind a 4313 tagja szavazhat majd a szeptemberi választáson a vezetőség új tagjaira.

A közgyűlés, a vezetőség és az egyesületi irodában dolgozók között is arányos lesz a nők és a férfiak aránya, az elnöki tisztet pedig egy nőből és egy férfiból álló páros fogja betölteni - olvasható az akadémia közleményben, amelyet a filmesek közül sokan átláthatatlansággal vádoltak.

Az új vezetők egyik fő feladata lesz a César-díjakra jelölő testületben is megerősíteni "a paritást, a diverzitást és a reprezentativitást" minél gyorsabban, annak érdekében, hogy meg lehessen szervezni 2021 elején az újabb díjátadót - írták a lemondott vezetők.

Gilles Jacob, a cannes-i fesztivál korábbi elnöke, a filmakadémia lemondott vezetőségének egyik tagja "a megkezdett folyamat egyik nagyon fontos lépésének" nevezte a csütörtöki szavazást. A 90 éves filmes szakember szerint a filmszakma "jó úton van, és fontos, hogy a César-gálák a lehető legjobb feltételek mellett folytatódjanak".

A 37 éves Audrey Estrougo rendezőnő üdvözölte "a jó kezdetet", de szerinte "konkrét intézkedésekre" lesz szükség a szexuális erőszak ellen, és a nemek közti hatalommegosztás megszervezésére a filmszakmában.

A filmakadémia vezetőség február közepén mondott le több hétig tartó válság után, amely akkor tört ki, amikor a legígéretesebb színészek César-díjára jelöltek vacsoráján kiderült, hogy az akadémia minden magyarázat nélkül visszautasított több olyan vendéget, akiket a fiatal színészek választottak pártfogójuknak. A február végi díjkiosztón végig feszült hangulat uralkodott, miután feminista szervezetek a helyszín közelében tiltakoztak az ellen, hogy a nemi erőszak miatt az Egyesült Államok által negyven éve körözött Roman Polanski Tiszt és kém - A Dreyfus-ügy című filmje kapta a legtöbb jelölést, majd három Césart el is nyert, köztük a legjobb rendezésért járó elismerést.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.