Gratulálunk az énekkaroknak!
A magyar történelem kevés valódi független politikust tart számon, ezek közé tartozott Irányi Dániel.
Pomichal Krisztiánt és Domján Mátét az MCC alap- és középiskolások számára indított programjairól kérdeztük.
A tűnő évekkel egyre távolabb kerül tőlünk a szerelem.
Balogh Luca és Szikora Adél hangjukkal elkápráztatták a közönséget.
Tudta-e Ön, hogy Szepesszombat Poprád városrésze?
Kevesen voltak, akik többet tettek volna a magyar irodalom és történelem népszerűsítésénél.
Az általunk megkérdezett néptáncosok rendre azt mondják, révületbe kerülnek, amint megszólal a népzene, szinte testen kívüli élmény számukra.
C. A. Macartney Teleki Pál miniszterelnöksége 1939–1941 című munkája 1993-ban jelent meg magyarul.
Ez a beszélgetés nemcsak egy könyvről szól, hanem arról, hogy az igazság, a trauma és a szeretet hogyan fér meg egyetlen emberi hangban.
Verssel.
A budapesti Szabadság híd, a komáromi Erzsébet híd, a párkányi Mária-Valéria híd szerény tervezője.
Vadregényes történelme van az udvardi kálváriának.
A színházi és kultúrpolitikai környezet sokszor atipikus megoldásokat is igényel ahhoz, hogy a közönség egyre növekvő számban látogassa a Komáromi Jókai Színház előadásait.
Méry Beáta élete és művészete szorosan összefonódik a térélménnyel, a mozgással és az állandó úton levéssel.
A Hurts Devotion című dala a 2010-es Happiness című album egyik legérzékenyebb és legdrámaibb darabja.