A cikkel a Zádor házaspárra emlékeztünk, akiknek a kortárs cseh irodalom legjavát köszönhetjük.
Különleges koncerttel ajándékozta meg az alsószeli evangélikus templomban a közönséget Mórocz Virág.
Lehet, hogy amit mi már kidobnánk, valaki másnak új kincset jelent és egy új történet kezdetét.
Egy vers lehet térkép valakihez, akit szeretsz és ebből, ha jól figyelsz, megtudhatod, jó helyen vagy-e.
Utolsó koncertjét egy fekete trónban ülve énekelte végig Birminghamben.
A FEZET Tehetségkutató több, mint verseny, ez a felvidéki magyar zenei élet új rajtpisztolya.
Így indult a magyar nyelv oktatásának története az egyetemen.
Péntektől a régi bérletek is megújíthatók.
Szenc ma már egyre inkább Pozsony szatelitvárosa, miközben egyre inkább tűnik el a magyar jellege.
95 éve született Galgóczi Erzsébet, a magyar irodalom vasasszonya.
A lepusztult környezetben felvett dalok azt az üzenetet is sugallják, hogy minden körülmények között lehet értéket létrehozni.
Csengey Dénes (1953–1991) az 1989-es magyarországi rendszerváltás egyik emblematikus alakja volt.
A tervszerű véletleneknek megvan a maguk története.
Ismét tarolt a Helios Fotóklub.
Élete a rádiózás volt.
A tambura hangja egyszerre játékos és melankolikus, képes mulatságba hívni, de a szív legmélyebb húrjait is megpendíteni.