A Rettegett Iván és fia 1581. november 16-án című alkotásban súlyos károk keletkeztek az intézmény szombati tájékoztatása szerint.
Svizzera 240 - House Tour című kiállításával Svájc nyerte el a legjobb nemzeti projektnek járó Arany Oroszlán-díjat a 16. Velencei Építészeti Biennálén.
A 16. Velencei Építészeti Biennále 2018. május 25-én.
A védett és bekerített cédrusligetben – ahol Csontváry alkotott –, márványtábla emlékeztet a magyar mesterre.
Különleges zenei koncertek, bibliaórák, a harangok, orgonák, oltárok bemutatása, sőt helyenként miseborkóstolók várnak mindazokra, akik pénteken a Templomok éjszakáján meglátogatják a programba bekapcsolódott templomokat, kápolnákat és más szentélyeket Csehországban.
Németi Róbert riportfotóit bemutató kiállítást nyitották meg szerdán.
Az adatok szerint 2017-ben 10 százalékkal nőtt a látogatók száma a párizsi múzeumban.
Több ismert szlovák, valamint angol dal mellett tisztán, csengő hangokkal szólalt meg az Omega Petróleum lámpája, valamint a Republic 67-es úton-ja.
Ismét egy kiváló személyiség távozott.
A rendezvény ideje alatt a vár és a vár alatti titkos folyosók is megnyíltak a látogatók előtt.
Sokakat vonzott a rendhagyó bemutató.
A látogatók a kastélyban olyan útvonalat járhattak be, olyan termekbe nyerhettek betekintést, amelyek a hagyományos tárlatvezetések alatt zárva maradnak előttük.
Az állandó és időszaki tárlatokat is ingyen tekinthették meg az érdeklődők, ráadásként pedig az alkotóműhelyekben kézműves foglalkozásokon, valamint íjászbemutatón is részt vehettek.
A somorjai születésű, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen doktori tanulmányokat folytató Mayer Éva képzőművész és budapesti társszerző férje, Majoros Áron Zsolt szobrászművész Bölcsők című szuggesztív kiállítása nyílt meg május 18-án este a komáromi Limes Galériában.
"Egy este Feszty Árpád szalonjában" - ezzel a címmel tartott előadást kedden Görbe Márk művészettörténész a rimaszombati Csillagházban. A Pósa Lajos Társaság által szervezett Légy Lámpás előadás-sorozat utolsó tavaszi rendezvénye sok érdeklődőt vonzott, folytatás ősszel várható.
Az egyik legjelentősebb Kádár-mű - amit 1928-ban festett New Yorkban - több mint 90 év után került vissza Magyarországra
A 147 centiméter széles alkotás Modigliani legnagyobb képe
A Párkányi Városi Múzeumban kiállítás nyílt Magyar György kisplasztikáiból. Alig fértünk a kiállító terembe, annyian voltak kíváncsiak a helybeli alkotó agyagszobraira.
A Füleki Vármúzeum immár 11. alkalommal csatlakozik a Múzeumok és Galériák Éjszakája elnevezésű összeurópai rendezvényhez.
A losonci Nógrádi Múzeum és Galéria (NMG), Kaleidoszkóp néven, a napokban nyit interaktív kiállítást a tudomány és technika kedvelőinek.
Megelevenedő múlt, művészet, nagy elődök, sok játék és zene. Bőséges program a múzeumok éjszakáján.
Akkoriban elsősorban az egyházzal szoros együttműködésben alkotó művészeknek kellett elrejteniük balkezességüket
A híres festőnek egy évszázad alatt mindössze 29 festménye bukkant elő. Közülük csak 11 alkotás található magántulajdonban, az elmúlt 30 évben mindössze három képe szerepelt nyilvános árverésen.
Ahol nincs, hiába keresik.