2018. június 1., 12:57

Az Andrássy-család tagjainak utazásai, vadászexpedíciói során összegyűjtött tárgyakból nyílt kiállítás

Szudán 1911 – Az Andrássyak a nagyvilágban, a világ Betlérben – ezzel a címmel nyitották meg május 31-én a betléri kastély új időszakos kiállítását, amely a nemesi család tagjainak utazásai, vadászexpedíciói során összegyűjtött tárgyakat mutatja be.

img_4662.jpg
Galéria
+22 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergő

Barczi Gyula, a Szlovák Nemzeti Múzeum – Betléri Múzeum igazgatója elmondta, az elmúlt négy évben már a hatodik kiállítást nyitják meg a kastélyban, a témákat pedig igyekeznek úgy megválasztani, hogy lehetőleg a látogatók legszélesebb spektrumát szólítsák meg. A Szudán 1911 – Az Andrássyak a nagyvilágban, a világ Betlérben című kiállítást azokból a tárgyakból állították össze, amelyeket az Andrássy család tagjai hoztak haza külföldi útjaikról.

Branislav Panis, a Szlovák Nemzeti Múzeum vezérigazgatója emlékeztetett, hogy több mint egy évtizeddel ezelőtt Pozsonyban egy egyiptológiai kiállítást szerveztek, amelyre a kiállított tárgyak nagy része épp a betléri gyűjteményből érkezett. Ez akár a következő néhány évben meg is ismétlődhet, hisz jelenleg tárgyalások folynak egy újabb, az egyiptomi, szudáni ásatásokat bemutató tárlatról.

A vadászexpedíciók fénykora

Az új kiállítást annak két kurátora, Lörinčík Szilvia és Máté Tímea ismertette. Lörinčík Szilvia elmondta, a Szuezi-csatorna 1869-es megnyitása – amelyen Andrássy Gyula is részt vett – jelentős mértékben egyszerűbbé tette az utazást a Közel- és Távol-Keletre. A kereskedelem fellendülése mellett az európai utazók, főleg arisztokraták indultak felfedezni a sokszínű, egzotikus országokat. Köztük voltak az Andrássyak is, akik számos érdekes tárggyal tértek haza.Ezeket a család tagjai is nagyra becsülték, a korabeli sajtóhírek szerint Andrássy Manó azt tervezte, hogy a parkban önálló múzeumot hoz létre a gyűjtemény számára.

Máté Tímea hozzátette, az utazás és a vadászat fontos szerepet töltött be az arisztokrácia életében, s a 19. század második felétől találkozhatunk egy új jelenséggel, az egzotikus helyekre tett vadászexpedíciókkal. A sikeres szafarihoz hozzátartozott nemcsak a trófeák, hanem a meglátogatott térség őslakosai tárgyainak hazahozatala is, hogy ezekkel díszítsék lakhelyeiket.

Andrássy Géza afrikai expedíciója – amelyet fia halála miatti bánata enyhítése céljából tett – során összegyűlt trófeák, tárgyak és fényképek adják az új tárlat alapját. Látszólag a trófeák vannak túlsúlyban, azonban legnagyobb számban fegyvereket és használati tárgyakat találni a kiállított darabok között.

Végezetül Jozef Hudec régész, egyiptológus ismertette az európaiak kapcsolatát Szudánnal, hisz Napóleon egyiptomi hadjáratát követően megnövekedett az érdeklődés a régió, így e távoli ország iránt is. Nem volt ez másként a magyar nemesség körében sem, főként a 19. század második felében, s az Andrássy család több tagja is látogatást tett a Közel- és Távol-Keleten.  Gyűjtőszenvedélyüket számos trófea, használati tárgy, fegyver, ruhadarab, album, fotó és más tárgy bizonyítja.

A téma adta magát

Máté Tímea kurátor a ma7.sk portálnak nyilatkozva beszélt arról, mit adta az ötletet a Szudán 1911 – Az Andrássyak a nagyvilágban, a világ Betlérben című tárlat összeállítására. „Minden évben igyekszünk valamilyen érdekes témát feldolgozni. Úgy gondoltuk, hogy már régen nem volt vadászati témájú kiállítás, és mivel vadászkastélyban vagyunk, ez a téma adta magát. Ugyanakkor nemcsak a vadászatot szerettük volna bemutatni, hanem az utazásokat, az egzotikus földrészekre tett látogatásokat is” – magyarázta.

A tárlat legérdekesebb darabjai között említette azokat a vadásztrófeákat, preparált állatokat, amelyeket Andrássy Géza hozott Szudánból. „Már csak azért is érdekesek, mert 1950 januárjában ezek közül 56 elkerült Betlérből a pozsonyi egyetem természettudományi karára. Hatvannyolc év után sikerült őket felkutatnunk, egy-két darabot azonosítottunk is. Ma ugyanis már nagyon nehéz megmondani, mi volt az Andrássyaké. Sikerült megszereznünk ezeket a vadásztrófeákat, igaz, hogy csak a kiállítás idejére, de akkor is örülünk nekik” – nyilatkozta Máté Tímea.

A kiállítás szeptember 30-ig látható a betléri kastélyban, ahol a nyár folyamán számos, a tárlathoz kapcsolódó kísérőprogram is várja majd a látogatókat.

Fotó:  Fábián Gergő

img_4662.jpg
Galéria
+22 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.