A díjátadó ceremóniát idén az NBC televízió közvetíti élőben.
A múzsa által ihletett festmények, rajzok és szobrok közül néhány Picasso nyolc évtizedes pályafutásának legfontosabb alkotásai közé tartozik.
Április 6-án került sor a Liszt Intézet kiállítótermében Kutak Adrienn felvidéki keramikusművész és Farkas Vajk magyarországi üvegművész Tűzjelek című kiállításának megnyitására.
A Ten New Songs című lemeze Cohen szerzői munkásságának talán a legkiemelkedőbb, legérettebb albuma
Az emberábrázolás és a természetfotó áll a fényképészhez a legközelebb.
Gál Tamás: "A szerző a társadalom perifériájáról választ főszereplőt, így az előadás jó lehetőség arra, hogy a másság elfogadására nevelje a fiatal nézőket. Ez az előadás sok nagyszerű felvidéki művésznek ad lehetőséget és teret a megmutatkozásra."
A keresztény ikonográfiában különösen fontosak együtt és külön is a szimbolikus megjelenítéseik, a szentek legendáihoz kapcsolódva akár attribútumként is, továbbá a fantázialények vagy éppen az állatövi jegyek ábrázolásai.
"Nem félek a számítógépektől, a hiányuktól félek."
"Sztálin elvtárs azt mondta, csak az nem csinál hibát, aki nem dolgozik. Lehet, hogy a személyi kultusz ügyében túlzásba esett, de ez a magvas gondolat helytálló."
Az Észak- és Dél-Komárom által eddig mindig közösen megtartott, ingyenes műsorfüzér idén csak a Duna bal partján szerveződik.
A dalszerző, előadó 27 perces alkotása két novellája alapján készült.
A világháborúban maga is szolgáló Markovits nem csak saját tapasztalatait írta meg.
Újabb résszel jelentkezik a ma7 médiacsalád újságíróinak kulturális ajánlója. Filmek, könyvek, zenék. Minden, amit látni, olvasni vagy hallgatni érdemes!
Jon Batiste-é lett az év albuma a vasárnapi Las Vegas-i Grammy-gálán, és ő nyerte a legtöbb (öt) elismerést is. A Silk Sonic az év felvétele és az év dala díjat kapta, a legjobb új előadó Olivia Rodrigo lett.
A Pro Museum Társulás jelentette meg Galo Vilmos történész szerkesztésében a Múltra nyíló kapu – Válogatott írások a régi Komáromról című kötetet.
Világhírét elsősorban az izomrostok finomabb szerkezetének, fejlődésének és működésének tanulmányozása során elért eredményeivel alapozta meg.
A Vallató egyben cezúra is a rendkívül sokirányú életműben.
A komáromi születésű Takáts Sándor emlékét ma már sárguló lapú könyvek idézik.
Piaf minden dalából kihallatszik valami mély fájdalom.
Az első járványhullám idején bevezetett lezárás ösztönözte Mátyást arra, hogy egy zeneszerző maratont „fusson”.
Lady Gaga is fellép a 64. Grammy-díjátadó gálán, amit vasárnap Las Vegasban rendeznek meg az MGM Grand Garden Arenában.
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár verspályázatot hirdet minden költőpalánta, vers és irodalomkedvelő számára.
Polgári táncok bemutatásával tennék emlékezetessé az idei Nemzeti Összetartozás Napját.
Szórakoztató, nosztalgiázásra ösztönző műsorral rukkolt elő a Duna Televízió.