2022. április 3., 11:10

Húsz éve számolt le Koncsol László

Húsz éve jelent meg Koncsol László Vallató című kötete. Húsz éve megjelent könyvekről nem írnak gyakran, ám szolgáljon e sorok szerzője mentségére, hogy írt róla közvetlenül a megjelenése után is.

vallató
Fotó: Magyar7

Ami miatt most mégis újfent elővesszük az egyébként nagyon szép kiállítású kötetet, annak az az oka, hogy e szűkre szabott terjedelem engedte lehetőségek közt, a jelenből nézve szeretnénk újragondolni pozícióját az azóta örvendetesen gyarapodott életműben, mely további bővülésének lehetősége is adott még.

Koncsol László nevéhez több jelző párosult: polihisztor, humanista, egyszemélyes katedra. Valószínűleg mind igaz a maga módján”

– írta a szerzőről egy évfordulós nagyinterjúban az emberöltővel fiatalabb pályatárs, Kövesdi Károly.

A 86. életévében járó szerző kicsit a csehszlovákiai magyar szellemi élet mindenese volt, aki – számos kitüntetése mellett – kapott egy tisztességesen megírt kismonográfiát Filep Tamás Gusztáv tollából, de a nagy összefoglaló még hátravan. De csitulj, te szív, szorítkozzunk csak ez „öregkori” pályaívre.

Hogy hogyan lett a jó tollú publicistából, a filológiailag rendkívül tájékozott irodalomtörténészből, kritikusból előbb egy csallóközi falu, utóbb egy régió helytörténésze, erről (is) vall a Vallató, melybe a vele készült interjúkat és publicisztikai írásait válogatta be, így állt össze ez a 271 oldalas kötet.

A kötet gerincét a nyolc interjú adja, ezek közt helyezkednek el az egyéb szövegek. Maga úgy fogalmaz, hogy a rostálás során „csak az ismertté vált anyag jobbik hányadának” kegyelmezett meg. A könyv megjelenése idején a szerzőnek 24, addig kötetbe nem rendezett írása volt, melyek semmivel sem voltak rosszabbak a kötetbe beválogatottaknál, így valószínűleg nem a szerző által önmagával szemben is mindvégig következetesen érvényesített minőségi törekvések, hanem a „kötetegész” szigorú koncepciója okán maradtak – egyébként mindmáig – köteten kívül.

Mint az a szerző kapcsán ismert, a Nemzedékem útjain című kötete 1983-ban leadott kézirata megalázó kiadói procedúrán ment át, és csak 1988-ban, alaposan megcsonkítva jelenhetett meg.

A szerző, ez idő alatt, egzisztenciális kényszerből helytörténésszé képezte át magát, amiből később az egész Csallóköz profitálni tudott, így az egyén szenvedései közösségi szolgálattá nemesedtek. Mondjuk ezt a történtekhez képest 39 év távlatából, mindezt megélni és feldolgozni azonban messze nem volt ennyire egyszerű. A szerző is sokáig halogatta, végül kötetei közül a Vallató lett az, amelybe csaknem az összes „leszámolásszöveget” egybeszerkesztette, ezért lehetett a történetét akár csak nagy vonalakban ismerők számára brutális a megjelenése idején, s maradt az számomra két évtized távlatából is.

A Vallató egyben cezúra is a rendkívül sokirányú életműben.

A Tegnap és holnap után (2006), illetve a Cseppben az öböl (2009) című gyűjteményeiben is válogatott írásokat, esszéket, emlékezéseket, köszöntőket, interjúkat közöl, ezek javarészt újabb keletű írásai – s ne feledkezzünk meg a 2008-as, más jellegű Csallóközi merülésekről sem –, de ezekben már nem nyúl vissza a Vallató előtti időkbe, mely így egy valójában már évtizedekkel korábban lezárult korszak mentális lezárásaként is értelmezhető.

Megjelent a Magyar7 2022/13. számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.