Ma kezdődött és vasárnapig tart a 93. Ünnepi Könyvhét. Százhetvenhat pavilonban 182 kiadó újdonságait tekinthetik meg az érdeklődők.
Brian May és Roger Taylor bejelentette, hogy várhatóan szeptemberben egy, a közönség számára eddig ismeretlen, elveszettnek hitt dalt tesz közzé.
A Református Tananyagtár keretében készült az elsősöknek és másodikosoknak szánt irodalmi szöveggyűjtemény.
Idén már a dunaszedahelyi színpadon csillogtatták meg tehetségüket a 46. Duna Menti Tavasz tíz báb- és tíz gyermekszínjátszó-csoportjának lelkes tagjai.
Prágában és Kolozsvárott a magyar irodalom.
Újabb bemutatóra készül a Komáromi Jókai Színház 2022. június 10-án 19 órakor Örkény István: Tóték című tragikomédia lesz látható.
A rendkívül változó és viharos történelmi időszakot mutatja be Simon Attila történész Az átmenet bizonytalansága című kötete.
Idén, már nyolcadik éve a tanulók korcsoportjuk alapján két külön kategóriában vetélkednek. A hétfői nap, rendhagyó módon, teljes egészében a II. kategóriáé volt.
A YouTube-on is nézhető idén a Csengő Énekszó.
Új regénnyel jelentkezett a legjobb kortárs amerikai szépíró, Jonathan Franzen.
A pozsonyi nélkülözés nem törte meg a költőt, hanem felrázta. Összeszedte minden erejét az alkotásra, és a helyzete is megváltozott.
Vegyenek részt az I. Kárpát-medencei Csoóri Sándor Népművészeti Fesztiválon 2022. június 11-én!
A részvétel díjmentes.
Az ember legszívesebben egy ültő helyében „ledarálná” az első évad tíz epizódját.
Arról, hogy hogyan és hol halt meg, nem közöltek részleteket.
Mutatjuk a kiállítás néhány darabját azoknak, akiknek csak a világháló lehetősége adatik meg.
A Pozsonyban született Lóczy Lajos (1849–1920) nemzetközi hírű geológus és földrajztudós ősei a Gömör megyei Sajószentkirály melletti Lócipuszta birtokosai voltak.
A vers menedék, balzsam a megfáradt léleknek. Megfelelő lelkiállapot szükségeltetik hozzá, hogy az ember igazán átélje egy-egy vers hangulatát.
A legizgalmasabb nő a hatvanas évek magyar filmvásznán.
Holnap, ki tudja holnap…
A 8. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlére bármilyen könnyűzenei formáció illetve szólista nevezhet a Kárpát-medencéből magyar nyelvű és instrumentális dalokkal. Műfaji megkötés nincs, a lényeg, hogy élő muzsikáról legyen szó.
Tele van sötét és szomorú érzésekkel. Az ember sokszor úgy gondolja, nincs kiút, s úgy érzi, egyedül nem tud megmozdulni, segíteni önmagán. Gyakran viszont a gondjaink gyökérokai mi magunk vagyunk, senki és semmi más.
Idén a megszokottnál kevesebben jelentkeztek, de a hangulaton nem érződött, örömjáték volt a javából.
A komáromi Limes Galériában május 27-én idéztük meg a hányatott sorsú fafaragó művész, v. Nagy János László emlékét.
A Kossuth-díjas zenész, zeneszerző a komáromi Erzsébet hídon énekelte el a magyar összetartozás himnuszát.