Ha élne, lehet, büszke lenne rá, hogy bekerült az egyik magyar hetilap mintegy ötven írót felsorakoztató sorozatába (Elsüllyedt szerzők)...
Vajon mondhat-e még újat egy ún. autofikciós író, aki tulajdonképpen egész, eléggé terjedelmes életművében a saját életét írja. Még akkor is, ha ez az élet lassan 85 évet kóstál már...
A napokban jelent meg Puss Sándor jezsuita szerzetes legújabb könyve, az Erotológia, amely a szexualitásról, valamint magáról az érosz mibenlétéről szól.
Visszatérni önmagához.
Egy legendás ipolysági tanárember, aki nélkül évtizedekig nem létezett ez a mozgalom
Az a törvény, amelyik alapján 1946 márciusában a kolozsvári népbíróság kimondta az ítéletet, 1945 szeptemberéig volt hatályos.
„Valami belső izé arra késztet, hogy érzékeljek, lássak, a látottakon elmélkedjek, és így tovább.”
A dilettantizmus egyik legbiztosabb jele, hogy a szlovmagyar belterjes irodalmi élet úgy döntött, hogy csak azokkal foglalkozik, akik a határokon innen alkottak.
Olyan 18 és 25, irodalomkritikusok esetében 18 és 30 év közötti tehetségek jelentkezését várják, akik még nem rendelkeznek önálló szépirodalmi kötettel.
Hacsi Attila munkája hiánypótló munka, s csak csodálhatjuk az elszántságát, hogy önerőből menti, ami még menthető.
Vannak olyan pillanatok, amikor elragad bennünket a nosztalgia hulláma, s csak sodródunk az árral, és nem is igazán akarunk belőle kitörni.
A könyv egy kalandokkal, érzelmi hullámvasutakkal teli szellemi utazás, aminek mindenki részese lehet.
A Kaszász Attila emlékének szentelt versmondó fesztiválról nem mondott le a főszervező.
A vásárlóknak azonban nemcsak pénzzel kell fizetniük, hanem egy csínnyel is, amellyel tulajdonképpen végérvényesen kifizetik Mr. Gauntnak a megvásárolt árut.
Hodossy Gyula író, költő, szerkesztő számos felvidéki magyar intézmény alapítója vagy épp működtetője május 3-án töltötte be 60. életévét.
A komáromi egyesületek és polgári társulások rendszertelenül megjelenő lapja immár a 4. évfolyamába lépett.
Ötven éve hunyt el Fábry Zoltán. Hogy ki is volt ő? Húsz évvel ezelőtt ezt a kérdést még valószínűleg nem kellett volna feltennünk.
A gyerekeknek pedig versennyel is kedveskedett az írónő.
Az 1949 óta megrendezett frankfurti könyvvásár az utóbbi években csaknem 7500 kiállítót és több mint 300 ezer látogatót vonzott a világ több mint 100 országából.
Mikszáth mindegyik elbeszélése egy remekbe csiszolt mikroszkópnyi gyémánt.
Mit olvas egy mai középiskolás ? Meglepően sok mindent!
A Kárpát-medence különböző pontjain élő művészek szavalnak majd egy ismert Reményik Sándor verset.
A könyvválasztásra manapság a a közösségi média is igencsak nagy hatással van.
„Én mindennap megköszönöm az Istennek, hogy erre a feladatra engem választott, mert a zsoltárírás életem eddigi legnagyobb alkotói élményét hozta.”