400 éve született a modern állatmesék atyja, La Fontaine
A francia költő, meseíró, Jean de La Fontaine 1621. július 8-án, Champagne tartományban, egy jómódú hivatalnokcsaládban látta meg a napvilágot. A franciák őt tartják a legfranciább költőjüknek.
A fiatalember először – szülei ösztönzésére – papnak tanult, majd elvégezte a jogot, végül megörökölte apja hivatalát, ám az érdeklődése elsősorban Párizs és az irodalom felé irányult. Otthonosan mozgott a társaságokban, különc, de mégis népszerű költő volt.
1672-ben végleg Párizsba költözött, ahol már kizárólag csak az irodalommal foglalkozott.
Bár szinte minden műfajban alkotott, életművének csúcsát állatmeséi jelentik, amelyek 12 kötetben láttak napvilágot.
Meséinek témáit a nagy elődöktől, Ezópustól, Phaedrustól, ill. a kelet-ázsiai mesekincsből merítette, ötvözve azokat a népi realizmussal, az ötletességgel, az állatismerettel. A fabula műfaját igazi költeménnyé tette. Meséit ma is idézzük, állatfiguráit ma is felfedezzük a hétköznapokban.
Bár meséiben állatokat szerepeltet, azokat emberi tulajdonságokkal ruházta fel, az emberi gyarlóságot bírálva általuk.
Az állatfigurák tehát eszközként álltak az erkölcsi tanulságok szolgálatában.
Ő tette világhírűvé pl. az oroszlánt meg a szúnyogot, a tücsköt és a hangyát, a hollót meg a rókát, s bár szerzőjük már 1695 -ben meghalt, ezek a mesék az elmúlt évszázadokban mit sem veszítettek népszerűségükből. Ma is örökérvényűek, ahogyan az emberi gyarlóság és a butaság.
A XX. században La Fontaine műveit Kosztolányi és Radnóti fordította magyarra.
