Irodalmi kézikönyv pluszokkal és mínuszokkal
Vaskos irodalmi kézikönyvet tett le a minap az asztalra a Magyar Művészeti Akadémia és a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet. Mintegy 950 oldalon 333 szerző 655 kötete szerepel a kötetben, a szócikkek 52 ember (köztük Filep Tamás Gusztáv és Tóth László) munkáját dicsérik. Az előszóban ígérik, egységes nemzeti irodalomban gondolkodtak, ideológia és világnézeti szempontok nélkül. A 333 szerző között 19 felvidéki alkotót is találunk (Márai Sándort és Hamvas Bélát nem számoltuk most ide), de a cigány és zsidó irodalom egy-egy képviselője is megjelenik a kötetben, ahogy olyanok (Terezia Mora, Bruck Edith, Agota Kristof) is akadnak, akik nem is magyarul írták a műveiket, de elérte őket a világhír. Nézzük, mit is kapunk az utóbbi évek egyik legfontosabb vállalkozásától, amely egyébként a www.mmalexikon.hu/irodalom oldalon is elérhető.
61 év irodalmi termését fogja egybe évek szerinti eloszlásban a Magyar irodalmi művek 1956-2016 címet viselő munka, amely két év alatt íródott Falusi Márton és Pécsi Györgyi vezetésével.
52 szócikkíró munkájaként 333 szerző 655 műve került a kötetbe, amelyben békésen megfér egymás mellett Wass Albert, Keszi Imre, Csurka István, Esterházy Péter, Spiró György vagy Esterházy Péter. Ahogy különböző műfajok is. A hagyományos irodalmi műfajok mellett találkozunk ifjúsági (Bogáncs) és történelmi regény (Cseres Tibor vagy Wodianer-Nemessuri Zoltán), ahogy egy-egy esetben az esszé és tanulmány műfaja is megjelenik. Hiányolom viszont a populáris műfajokat (krimi, humor, vadászírások, de a már említett történelmi és ifjúsági regények és esszék is csak nem vagy alig-alig jelennek meg).
A kézikönyv célja, ahogy a főszerkesztők az előszóban írják, hogy „pótolja az 1956 utáni korszakokról született irodalomtörténet-írások hiányosságait. Megközelítése műközpontú és horizontális; levonja a tapasztalatot az utóbbi évtizedek teoretikus vitáiból, és a lehető legátfogóbb kép megrajzolására törekszik”.
A főszerkesztők törekedtek arra is, hogy a legnagyobb szakmai és olvasói visszhangot kiváltó művek kerüljenek be a kézikönyvbe, bár azt végiglapozván erősen érezhetőek bizonyos kiadói és trendi elvárások. Vannak szerzők, akik a maximálisan meghatározott öt művel szerepelnek, míg mások egy-kettővel, de olyanok is vannak, akik egész egyszerűen kimaradtak, holott a recenzens szerint ott volna a helyük az elmúlt 60 év irodalmi felhozatalában.
A kötet kronologikus sorrendben tárgyalja az egyes műveket, az első vizsgált kötet az 1956-ban megjelent Niki Déry Tibor tollából, míg a kötetet Térey János 2016-ban megjelent Őszi hadjárat c. kötete zárja. A szócikkek írói törekszenek arra, hogy nemcsak az adott műről, hanem az alkotók életművének legfontosabb darabjairól is szót ejtsenek, s minden szócikk végén találhatunk válogatott bibliográfiát is, amely segíthet eligazodni az életműben. 1956-ból a szerkesztők öt kötetet emelnek ki, 1958-ból egyet, míg a csúcsot az 1969-es év hozza húsz munkával. A kötet is bizonyítja, tévedtek azok, akik azt hitték, a rendszerváltás után majd csőstül hullanak ki a jobbnál-jobb munkák az íróasztalok fiókjaiból, s bár nyakra-főre alakultak az új kiadók, a 1990-es évből csak hét kötetet választottak ki.
Természetesen a szócikkszerzők és a szerkesztők annál nehezebb helyzetben voltak, minél közelebb kerültek a jelenhez, hisz az ún. szocializmus irodalma mára már leülepedett, a korról számtalan összefoglaló mű készült, igaz, ez az előny néha hátrányára is válik a kötetnek, az 1956-1989 közötti időszakkal szemben a szerkesztők sokkal szigorúbbak, s bizony veretes és fontos alkotók hullnak ki a végső rostán. Főleg ha az olvasói visszhangra is tényleg tekintettel lettek volna.
Fekete István például egy művével, az 1957-ben megjelent Bogánccsal szerepel, s a kötetről szócikket író Sturm László azzal a felütéssel kezd hozzá mondandójához, hogy „Fekete István az egyik legnépszerűbb magyar író, ennek ellenére irodalmunkban való elhelyezése máig megoldatlan”.
Bizony így van, s ha már a szerkesztők úgy döntöttek, hogy beemelik a kötetbe, akkor a szintén 1957-ben megjelent, korszakos jelentőségű Tüskevárnak vagy az 1970-ben megjelent életrajzi regényének, a Ballagó időnek is mindenképpen ott volna a helye. S most, csak a teljesség igénye nélkül, megemlítek még pár nevet, akiket nagyon hiányolok a kötetből, s akik mind szakmailag, mind olvasóilag bőven helyük lenne legalább egy-egy művükkel a kötetben: a kor népszerű drámaírója, Gyárfás Miklós, A tizedes meg a többieket (is) elkövető Dobozy Imrének, a több nagyszerű regényt író Bárány Tamásnak és Tatay Sándornak, a kor legnépszerűbb nőírójának, Palotai Borisnak (még akkor is, ha ezen írók többségét a film vagy a televízió kapta a szárnyaira), ahogy hiányolom Vészi Endrét, Garai Gábort, Gyurkó Lászlót, Görgey Gábort, Göncz Árpádot, vagy azt a Csörsz Istvánt, aki 1971-ben megjelent Sírig tartsd a pofád! c. kultikus regényével egy addig elfeledett réteget, a perifériára került ifjúságot írja és szólítja meg.
Meglepetésemre mindössze egy-egy művével van jelent Faludy György, Eörsi István, Fejes Endre, Kornis Mihály vagy Karinthy Ferenc is.
De nagyon kevésnek tűnik két-két művével szereplő Galgóczi Erzsébet, Konrád György vagy Závada Pál is. Az is igaz, azok eleve előnyben voltak, akik pályafutásukat az ötvenes években vagy még később kezdték, hisz a szerkesztőknek nagyobb volt a merítési lehetőségük, s még nem volt idejük sem kihullni az idő rostáján.
S most nézzük a másik végletet, azokat, akiket a szerkesztők favorizáltak.
Huszonnégyen vannak, s amíg többségükkel maradéktalanul egyet is tudok érteni, bizony jó páran vannak olyanok is, akiknek az ötszöri szerepeltetése a kötet egészén végignézve súlyos aránytévesztésnek tűnik főleg abból a szemszögből, hogy egyesek mára már sajnálatos módon kiestek az irodalmi kánonból, mások pedig az irodalomtörténeti berkekben még mindig oly divatos posztmodern trend miatt kerültek a kézikönyv középpontjába. Igaz, bőven vannak, akik egyetlen művel is halhatatlanok tudtak lenni... Mint már írtam, hellyel-közzel megjelenik egy-egy idegen nyelven megírt mű, amelyeknek a szerzői Magyarországról származtak el, s világhírűek lettek, ahogy cigány író műve is (Bari Károly, Lakatos Menyhért). Ebben az esetben viszont komoly hibának tartom az utóbbi évek kimagasló cigány alkotójának, Jónás Tamásnak a semmivel sem magyarázható mellőzését.
Végezetül szóljunk a felvidéki felhozatalról. 19 szlovákiai magyar alkotó került be a kötetbe, köztük Tőzsér Árpád öt művével van jelen, Grendel Lajos négy, a minap elhunyt Gál Sándor és Dobos László három-három, míg Duba Gyula, Tóth László és Varga Imre két-két művel.
Egy-egy művel szerepel még Csehy Zoltán (akinek a 2013-as Nincs hová visszamennem c. műve az időrendben utolsó felvidéki alkotás), Cselényi László, Farnbauer Gábor, Fábry Zoltán (akinek a Stószi délelőttök c. kötetét válogatták be), Hizsnyai Zoltán, Kulcsár Ferenc, Mács József, Monoszlóy Dezső, Ozsvald Árpád, Peéry Rezső és Zs. Nagy Lajos. A legsikeresebbnek a kézikönyv felvidéki szempontból a 2001-es esztendőt tartja, amikor három szerző (Grendel, Hizsnyai és Tőzsér) is bekerült a kötetbe.
Hiányolom Kovács Magdát, Bettes Istvánt, Koncsol Lászlót, Simkó Tibort és Turczel Lajost, akiknek feltétlen helyük lett volna a kötetben.
Ténylegesen elmondhatjuk, hiánypótló munka született, amelynek ott a helye minden irodalomtanár és irodalomrajongó könyvespolcán, s amely komoly segítséget nyújthat a választáshoz a rendkívül gazdag felhozatalból. S a mai annyira végletesen megosztott társadalomban és irodalomhoz ehhez a választáshoz elég egy könyv is. S valljuk be, ez 2021-ben maga a csoda.
