A nép kultúra - népzene, néptánc, népművészeti alkotások bemutatása.
A sok gyakorlás meghozta gyümölcsét.
A Hagyományok Háza támogatásával idén a Dalinda, az Ötödik Évszak, a Pengetős Trió és a Muzsikás együttes léphetett színpadra.
Ferenc József is kapott orosz érdemrendet, amelyet hosszú élete végéig kiemelt helyen, a felső sorban viselt zubbonyán.
Tizenegy együttes lépett színpadra és mérettette meg magát.
A népművészetet interaktív módon bemutató kiállítás nyílik október 26-án a Hagyományok Házában.
A Csapó család és Magyar Állami Népi Együttes.
A Hagyományok Háza Szüreti napján a szőlő betakarításához fűződő népszokásokat eleveníti fel szombaton Budapesten.
A nemzeti kulturális örökség részeként számontartott oroszvári kastély helyreállítására vállalkozók ajánlatot és javaslatot tehetnek a felújítási munkálatok technológiai megoldásaira.
Esőben emlékezett a Csallóköz.
Külhoni hivatásos néptáncegyüttesek fesztiválja október 7-től a Hagyományok Házában.
Százhetvenkét esztendővel ezelőtt végezték ki a tizenhárom aradi vértanút és az első felelős magyar miniszterelnököt, ám a császári bosszú nem csak rájuk sújtott le.
Táncok a Csallóköztől egészen Bodrogközig.
Bagossy Brothers Company, Nagy Feró, Berecz András, Rómeó vérzik és még sokan mások!
Mozgalmas nyarat tudhat maga mögött a rakottyási Paraszt Udvar Polgári Társulás, amelynek tagjai számos rendezvényen vettek részt szerte Gömörben, valamint nyári tábort is szerveztek.
Viccesen, de nem félelemkeltően.
Színes programkínálattal készül a Múzeumok Őszi Fesztiváljára szeptember 27. és november 11. között a Néprajzi Múzeum.
A fahíd korlátjának közepén egy magyar zászló is díszeleg. A szigeteket ugyanis 1976-ban megvette a torontói Donald Rickerd és magyar származású felesége, Julie Rékai Rickerd.
Olyan érdemeket szerzett a megpróbáltatás idején, amelyekről a felvidéki magyarság sohasem feledkezhetik meg.
Folytatás októberben Borsiban és Somorján.
Budapest egyik legszebb terén rendezték a bemutatót.
Az MTVA „Mondj verset a nagyival!” címmel szavalópályázatot hirdet unokák és nagyszülők részére Jankovics Marcell Toldi-sorozatának Duna Televíziós premierje kapcsán.
Megrendezték Bényben a Népviseletek Fesztiválját.
Harmadik alkalommal rendezték meg a Felvidéki Értéktárak Találkozóját, ezúttal a csicsói kultúrház nagytermében.
Több mint százötvenen töltötték meg a gímesi fészket, hogy a szabadság és a gondtalanság érzését szippantsák magukba.