2021. november 3., 14:10

Öt piros alma

A Kodály Zoltán Alapiskolában működő Öt piros alma nevezetű formáció méltóképpen képviselte Dunaszerdahely városát a XIII. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjén Budapesten.

Öt piros alma-Kodály Zoltán Alapiskola
Fotó: Gaál Zöld Ágnes

Öt évvel ezelőtt Gaál Zöld Ágnes a Kodály Zoltán Alapiskolában gyerek énekkart alapított, amely mára már több mint ötven taggal büszkélkedik. Az eredményeket és a sikert látva, 2019-ben Huszár László megszólította Ágnest, hogy vegyenek részt a Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedőn. Kezdetben három kislánnyal versenyzett, akikkel minden nap tudott gyakorolni. A járási fordulókon sikeresek voltak, később pedig a triumvirátus két taggal bővült.

A kislányok maguk találták ki az Öt piros alma nevet, így ezentúl ezzel a névvel versenyeztek a lányok, név szerint: Mátis Fanny, Bock Ágnes, Németh Tamara, Lukács Zsófia és Lukács Sára.

Öt piros alma-Kodály Zoltán Alapiskola
Fotó:  Gaál Zöld Ágnes

A 2019-es Bíborpiros szép rózsa népzenei országos elődöntőt követte az országos forduló, amelyen az énekesmadarak teljesítményét a szakmai zsűri kiemelt aranysávos minősítéssel díjazta.

A körülbelül 70 csapatból tízet választottak ki, akik képviselik településüket a XIII. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőn. A járványhelyzet miatt 2021-ben tudták csak megrendezni a döntőt, de a gyerekek számára nagy élmény volt a felkészülés. Heti egyszer hat héten keresztül gyakoroltunk, és a gyakorlásunk meghozta gyümölcsét. Nagyon lelkiismeretesek és maximalisták a lányok, ezért is könnyű velük foglalkozni” – mesélte izgatottan Ágnes.

A gyerekek szerepeltek a Kiss Kata Zenekar Magyar vagyok című dalának videóklipjében is, amelyben a lelkiismeretes és maximalista lurkók nagyon jól érezték magukat.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.