2021. november 9., 18:28

Boda János, az első magyar, aki eljutott a Déli-sarkvidékre

Feljegyzések szerint az első magyar, aki eljutott a Déli-sarkvidékre, a Nógrád-megyei, érsekvadkerti születésű orvos, Boda János (1924-98) volt.

Boda János
Fotó: Farkas József György archívuma

Hősünk 1952-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát, ezt követően 1956-ig a szolnoki és a székesfehérvári kórház segédorvosaként működött.

A forradalom bukása után emigrált, majd 1957-ben Ausztráliában telepedett le, ahol bekapcsolódott az Antarktisz kutatásába.

A helyzet ismerői szerint általános gyakorlat volt az időben, hogy az Ausztráliába kivándorolt magyar orvosok szolgálatot vállaltak az Antarktiszon vagy Új-Guineában (ahová az ausztrál doktorok nem szívesen mentek), és néhány esztendő elteltével érvényesíthették magyar diplomájukat az ötödik kontinensen is.

1959-ben hivatásának megfelelően orvosként csatlakozott egy Melbourne-ből a Déli-sarkvidékre induló expedícióhoz, ahol egy évet töltött el.

A következő expedícióra már meghívásos alapon ment el, összesen több mint négy éven át dolgozva a rendkívül megterhelő környezetben. 1958–1960 között a Wilkes kutatóállomáson, majd 1962-1968 között a Davis állomáson, ezen kívül 1961-ben, majd 1968-ban egy-egy évet kutatott még a Macquarie-szigeten is. Feladata a sarkvidéki hideg emberi szervezetre gyakorolt hatásának a vizsgálata volt. Kollégái, kutatótársai szerint segítőkészsége, optimizmusa és rátermettsége mindenki elismerését kivívta. Antarktiszi helytállásáért és egy kutató életének a megmentéséért II. Erzsébet angol királynő a Polar Medal-lal (Sarki Érdeméremmel) tüntette ki.

Boda János medál, térkép
Fotó:  Farkas József György archívuma
A kitüntetést, amit a mindenkori brit uralkodó adományoz, a 19. század közepén alapították, akkor még Arctic Medal néven, 1904-ben változtatták át mai nevére. 1968 óta a kitüntetést csak olyanok kaphatják meg, akik a puszta részvétel mellett valamilyen személyes, egyéni teljesítményt is fel tudnak mutatni. Ebbe általában beletartozik legalább tízéves sarkvidéki szolgálati idő is.

Boda János 74 éves korában, Sydneyben hunyt el. Az Antarktiszon, az ausztrál védnökség alá tartozó Enderby-földön hegyet neveztek el róla (Boda-hegy; angol: Mount Boda), amely a déli szélesség 68° 5" és keleti hosszúság 48° 54" alatt található. Boda doktor emlékét nemcsak a távoli jeges kontinens őrzi, hanem szülőhelye is. Az Érsekvadkerti Helytörténeti Emlékházban személyéhez kapcsolódó hasznos információkkal gazdagodhat a látogató, ha bejelentkezik a 35/340-068-as telefonszámon.

Nagyon köszönöm Réti Lajos és felesége, nyugdíjas érsekvadkerti pedagógusok segítségét, valamint Daniss Győző és Hangay György (Sydney) hozzájárulását a téma feldolgozásához.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.