Emlékezzünk Szilassy Bélára
Nyolcvan éve, 1941. augusztus 31-én a Losonci Hírlap arról tudósított, hogy „Magyarország Kormányzója a miniszterelnök előterjesztésére szilasi és pilisi Szilassy Béla dr. volt államtitkárnak és országgyűlési képviselőnek a cseh megszállás 20 éve alatt a felvidéki magyarság érdekében kifejtett önzetlen, hazafias tevékenységéért a magyar érdemrend középkeresztjét a csillagokkal adományozta. Olyan érdemeket szerzett a megpróbáltatás idején, amelyekről a felvidéki magyarság sohasem feledkezhetik meg.“
1453-ban György váci várnagy adományba kapta a Pest megyei Pánd és Pilis birtokokat, amelyek a majdan szerteágazó család ősi fészkét képezték. A szilasi előnév a Pánd község határában ma is ismert Szilas-patak, illetve hegy nevében fennmaradt birtokrészből adódott. György fia, Balázs 1477-ben Mátyás királytól kapta az 1891-től Losonchoz tartozó Tugár birtokot, amely 1945-ig Szilassy család tulajdonában volt.
Idősebb Szilassy Aladár fia, az 1881. július 5-én született Béla, a család utolsó tagjaként, a dédapja által kijelölt úton a „közjónak előmozdítása” érdekében tevékenykedett.
A pesti református gimnáziumban érettségizett, majd jogot végzett. 1914-ben a Felsőnógrád című lap idézett az új losonci főgondnok, Szilassy Béla beszédből: „ennek az egyháznak fényt és erőt a múltban a tömör együttérzés és az egyházhoz való áldozatkész szeretet adott. A kívülről jövő megbecsülés pedig az egyháztagok komoly keresztyén életfelfogásának volt természetes következménye. A jövő feladatai ugyanerre hívnak, egész lélekkel keressük és végezzük az egyház belső és külső munkáját, mely a hitélet ébresztésével és a gyülekezeti élet fejlesztésével emberi hivatásunk legszebb betöltésére vezet.”
Ennek a vállalásnak a szellemében Szilassy Béla 30 éven át töltötte be Losoncon a főgondnoki tisztet. Jogászi tevékenységet nem folytatott, figyelmét birtokai igazgatásának szentelte. Sokat áldozott arra is, hogy az Ipoly menti kisgazdák lépést tartsanak a korral, téli tanfolyamokat szervezett számukra, mintagazdaságában magnemesítő állomást létesített, szimmentáli tenyészállataival hozzájárult Losonc és vidéke szarvasmarha-tenyésztésének fejlesztéséhez is.
Politikai tevékenysége a trianoni országváltás után kezdődött. Részt vett a Kisgazdapártból alakuló Magyar Nemzeti Párt megszervezésében,
1920-ban ügyvezető alelnöke lett a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottságának, melynek irodáját 1922-ben a losonci Szilassy-kastélyban rendezték be. Itt készült 1923-ban az a beadvány, amely a Népszövetséget informálta a „szlovákiai és ruténföldi kisebbségek” kiszolgáltatottságáról. Az aláírók – köztük Szilassy – konkrét adatokkal bizonyították, hogy a csehszlovák állam nem tesz eleget a Saint-Germain-i nemzetközi kisebbségvédelmi szerződésben vállalt kötelezettségeinek. 1925-ben és 1929-ben Szilassy a Magyar Nemzeti Párt képviseletében szenátor lett, a magyar kisebbség szószólójaként dolgozott a prágai parlamentben.
Egyházpolitikai téren is túllépett szűkebb pátriáján.
A régi református egyházkerületek és megyék maradványaiból létrehozott Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház legfőbb szerve, az Egyetemes Konvent Szilassyt választotta világi elnökévé, aki a Dunáninneni Egyházkerület főgondnoki tisztét is betöltötte. Ebben a minőségében részt vett az 1925-ben Losoncon megnyitott Református Theologiai Szeminárium szervezésben, az anyagiak előteremtésében, majd az intézmény fenntartását is támogatta. Szilassy és Sörös Béla teológiai igazgató kezdeményezésére indította meg az Egyetemes Konvent „Református összefogás” címmel azt a mozgalmat, melynek céljait Szilassy így fogalmazta meg: „A magyar reformátusság lelkébe újból bele kell plántálni azt a vitalitást, amely az elmúlt századokban hatótényezővé tette és a felelősségtudatot Isten, felebarátunk és egymás iránt”.
Apjához hasonlóan Szilassy Béla is odafigyelt a fiatal nemzedékre. A két magyar párt vezetőiből alakult „Ifjúsági Nagybizottság” tagjaként ellátogatott az emlékezetes 1928-as gombaszögi cserkésztáborba. Eszmecserét folytatott az „újarcú magyarok” képviselőivel, egyebek közt az ifjúság vezéralakjával, Balogh Edgárral, aki, bár baloldali nézeteket vallott, elismerően nyilatkozott, a jobboldali politikusról: „Győry Dezső vitt el Losoncon Szilassy Bélához, az egyetemi hallgatók segélyezésére alakult bizottság tagjához, egy angol műveltségű, szerfelett gyakorlatias földbirtokoshoz, aki azzal a bemondásával szerzett magának súlyt és tekintélyt, hogy a magyar intelligencia ne legyen többé melegházi orchidea, hanem erős gyökerű tápnövény, s ezt a hasonlatot nemcsak ref. egyházkerületi nagygyűléseken, párt- vagy pártközi értekezleteken és fehér asztal mellett ismételgette, hanem még cikket is kanyarított ebből A Mi Lapunkba Fiúk menjetek reális pályákra! címmel (…). A vele való szövetkezést atyai jóindulattal áldotta meg Sörös Béla, a szabadelvű losonci ref. püspök, s hamarosan megismerkedtünk Tarján Ödönnel, a mérnök-gyártulajdonossal, akinek ipari és bankprogramja Szent-Iványék (tehát a Magyar Nemzeti Párt – szerk. megj.) számára a pénzt csinálta. A nemzeti demokrácia vágyálmának e losonci atmoszférájában Ady-idéző radikalizmusunk józan polgárok számításaival lépett egyensúlyba.”
Dr. Szilassy Béla a csehszlovákiai politikai színtéren utoljára (1937–38) mint a már Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt szenátora szerepelt.
1938 novembere után a magyar országgyűlés behívott képviselőjeként folytatta politikai tevékenységét, majd 1938–40-ben a felvidéki ügyek minisztériumi államtitkára, az 1939–44-es időszakban pedig a felvidéki birtokrendezési ügyek kormánybiztosa volt.
1944 végén Szilassy, és persze nem csupán az ő életében „minden egész eltörött” és futni kezdett vele is egy „rossz szekér”. Idézet leánya, Toldalaginé Szilassy Éva leveléből: „A család 1944 decemberében menekült el. Nővérem 2 kis gyerekével, anyám óvó segítségével az utolsó Losoncról távozó vonattal, amely még civileket vitt december elején, én december 16-án, és apám 23-án lovaskocsival.” A család viszontagságos útja a bajorországi Regensburgba vezetett. 1948 augusztusában Münchenben alapító elnöke lett a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányának. 1950-ben az USA-ban telepedett le, és egyik vezetője lett a Magyar Felszabadító Bizottságnak. Társszerzője volt az 1956-ban Buenos Aires-ben megjelentetett „Elszakított magyarság” című tanulmánykötetnek.
1962-ben halt meg az Illinois állambeli Pekinben. Haláláról veje, Patay Arthur így írt: „apósomat, dr. Szilassy Bélát december 16-án vasárnap este egy levélkihordó autó az útkereszteződésnél elütötte és két óra múlva a pekini kórházban meghalt. Koponyaalapi törés és belső vérzés következtében.” Az amerikai Reformátusok Lapjában dr. Harangi László írt nekrológot: „Istennek különös kegyelmi ajándéka az, hogy a Trianonban idegen politikai hatalomnak ítélt két nagy magyar tömbnek: az erdélyinek és a felvidékinek kirendelte az őrállókat. Dr. Szilassy Béla törhetetlen magyar református jelleme, áldozatkészsége, felkészültsége, munkabírása mind visszatükrözik egy népéért, hitéért dolgozó magyar vezetőnek a nemességét, becsületességét.”
Megjelent a Magyar7 2021/37. számában.
