Domszky Pál, aki tetteivel járult hozzá a magyar-lengyel barátság erősítéséhez
A magyar-lengyel kapcsolatokról sokszor esik szó sorozatunkban. A nagynevű politikusok mellett kevésbé ismert, ám a maguk cselekvési lehetőségeit messze meghaladó személyiségek is szép számban járultak hozzá a történelmi barátság erősítéséhez. Közéjük tartozott Domszky Pál (1903-74) is, aki a II. világháború viharában nyújtott segítséget a rászoruló varsóiaknak.
Hősünk régi lengyel gyökerekkel rendelkező felvidéki család sarja, aki az első világháborút követően Budapesten telepedett le. Orvosnak készült, jogot végzett, végül történész lett.
Már egyetemista évei során a Magyar-Lengyel Főiskolai és Diákszövetség megalapítója, majd vezetőségi tagja volt,
1929-ben pedig a Bem tábornok hamvait török földről a lengyelországi Tarnówba hazaszállító magyar bizottság titkára.
De ő kezdeményezte az esztergomi Sobieski-emlékmű felállítását is.
Magyar-lengyel genealógiai kutatásai kapcsán 1933-ban Varsóba költözött, ott megházasodott, az 1939-es német támadás után pedig maga köré gyűjtötte a megszállt Lengyelországban élő magyarokat. Már szeptember 15-e, a varsói magyar külképviselet tevékenységének beszüntetése után felvette a kapcsolatot a berlini magyar követséggel, és ő látta el a megszállt Lengyelországban élő magyarok képviseletét.
Állampolgársági, visszahonosítási, hagyatéki ügyeket intézett, tevékenysége azonban messze meghaladta a szokásos konzuli munkát.
A rászorulóknak útleveleket biztosított, pénzbeli támogatást nyújtott, fajra, felekezetre, származásra való tekintet nélkül. Mi több, boltot nyitott a varsói Wielka utcában, amely konspirációs célokat is szolgál.
A Magyar Szövetség és a lengyelországi magyar kolónia vezetőjeként Domszky Pál kapcsolatot tartott a német megszállás ellen küzdő Armia Krajowa (Honi Hadsereg) főparancsnokságával. Az 1944-es varsói felkelés idején a lengyel főváros környékén szolgálatot teljesítő magyar hadtest parancsnokságától fegyvereket is szerzett a felkelőknek. A legnagyobb veszélyben lévő lengyeleket Magyarországra menekítette, a Vöröskereszt segítségével gyógyszert szállíttatott egy varsói kórháznak. Tiszteletére 1998. október 19-én Varsó belvárosában, a Marszałkowska és a Nowogrodzka utca sarkán kétnyelvű emléktáblát avattak fel azon a helyen, ahol lakott.
Családját 1944 januárjában Budapestre küldte, ő maga 1944 nyarán tért vissza Magyarországra. Budapest ostromát a Zichy Géza utca egyik villájában élte át, ahol zsidó származású családokat is bújtatott.
A háború befejezése után különböző állami erdőgazdaságokhoz került, az előzményekhez képest igencsak alacsony beosztásokban, fatelep-kezelő, majd bérelszámoló munkakörben. Itt is megmaradt azonban agilis, jól szervező, népművelőként nagyon népszerű embernek – és továbbra is a lengyelek őszinte barátjának. 1964-ben Budapestre költözött, a fővárosban tagja, majd alelnöke lett a Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesületnek. Gyakran mondogatta:
E funkciójában közreműködött az Isaszegen 1972-ben rendezett Magyar–Lengyel Történelmi Napok megszervezésében is. A helyiek elismeréseként az ottani múzeum falán később táblát állítottak Domszky Pál emlékére.
Hasonló megtiszteltetés érte 2002-ben Kemence községben is, ahol az ötvenes és hatvanas években a művelődési házat és könyvtárat vezette, továbbá helytörténeti múzeumot alapított.
