2021. szeptember 30., 12:31

Mozgalmas szezont zárt a rakottyási Paraszt Udvar

Mozgalmas nyarat tudhat maga mögött a rakottyási Paraszt Udvar Polgári Társulás, amelynek tagjai számos rendezvényen vettek részt szerte Gömörben, valamint nyári tábort is szerveztek.

Rakottyási nyári lovastábor

A sűrű nyári szezonra történő felkészülést tulajdonképpen már tavasszal megkezdték a tradicionális nagytakarításokkal és a különböző előkészületekkel.

A csapat sokat edzett és gyakorolt az előtte álló néptánc és baranta bemutatókra

– tudtuk meg Bene Viktortól, a társulás oszlopos tagjától, aki portálunknak részletesen is beszámolt a nyári programjaikról.

Mint elmondta az első lovastúra júliusban lett megszervezve, amely Lévártra vezetett Ujváry Zoltán szobrának az avatására. A csapat aznap néptánc- és barantabemutatóval, illetve lovasszekerezéssel készült az érdeklődőknek.

Július 19-én kezdődött a X. Hagyományőrző gyermek lovastábor első turnusa, amely iránt óriási érdeklődés volt és a létszámkorlát miatt nem is tudtak mindenkit fogadni. A gyermekekkel és táborvezetőkkel együtt összesen 46-an vettek részt rajta. 

lovastábor Rakottyáson
Fotó:  Paraszt Udvar PT
A gyermekek számára mindenféle érdekes programmal készültünk, mint pl. baranta, íjászat, szablyavívás, ostor, lovas oktatás, a haladók számára tereplovaglások, lovas szekerezések, paintball, segway, ügyességi játékok és a közkedvelt méta játék. Többen nemcsak bejártak a táborba, hanem ott is aludtak. Nagyon tartalmas hetet zártunk

– mesélte Bene Viktor.

A társulás nyár közben több falunapra is meghívót kapott, mint páldául Cakó, Nemesradnót, és a bátkai Palócok határok nélkül című rendezvényre is, ahol egy néptáncbemutatót tartottak a csapat néptáncosai, illetve íjászatot és segway (villanyroller) ügyességi pályát biztosítottunk az érdeklődők számára.

Augusztus 15-én megrendezésre került a VIII. Gömöri túra,

mely tulajdonképpen egy lovastúra a Balog patak festői völgyében a Rakottyás-Zsíp-Bátka útvonalon. A túra szintén néptánc- és barantabemutatóval zárult Bátkában, valamint a jó hangulathoz élő zenét is biztosítottak a Thomas Band közreműködésével.

 

Néptáncoktatás a rakottyási táborban
Fotó:  Paraszt Udvar PT

Augusztus 16-tól elkezdődött a X. Hagyományőrző gyermek lovastábor második turnusa, amelyen szintén sok (38) gyermek vett részt. A programok hasonlóak voltak az előző turnushoz egy kis kincskeresős ügyességi játékkal kibővítve a szabadban.

"Mivel hivatalosan is ez volt a jubileumi X. alkalommal megrendezett táborunk a zárónapon pénteken tortával és egy kis ajándékkal is készültünk a táborozóknak. A nyár folyamán a helyi szociálisan hátrányos roma gyermekek számára is igyekeztünk lehetőséget biztosítani, hogy ők is kipróbálhassák mindenféle érdekes programjainkat. A számukra szervezett tábor szintén nagy érdeklődéssel és sikerrel zárult" – közölte Bene Viktor.

Nyári Gyerektábor Rakottyáson
Fotó:  Paraszt Udvar PT

Mint ismertette augusztus 20-án a rimaszombati Via Nova és a Baráti Körök meghívására a város főterén tarthattak baranta bemutatót, s a nyarat lényegében a Pósa Lajos Társaság által első alkalommal megszervezett családi Lajos-nappal zárták, amelynek a rakottyási Paraszt Udvar adott otthont.

Természetesen nincs megállás, az egész éves kulturális programjaink és lovas oktatásunk folytatódik, ha a helyzet is engedi majd. További fejlesztéseket is tervezünk a közeljövőben. Ha sikerül forrásokat találnunk hamarosan egy fedett lovardával és további szálláshelyekkel bővítjük majd udvarunkat, hogy még több lehetőséget tudjunk kínálni az érdeklődőknek. Szeretnénk egy ideális központot kialakítani a közösség számára, ahol értelmes és élvezetes időtöltést biztosíthatunk a fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. Végül de nem utolsó sorban szeretnénk megköszönni a támogatást mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult rendezvényeinkhez

– zárta Bene Viktor, hozzátéve, hogy a rendezvényeket a Besztercebánya Megyei Önkormányzat valamint a Kisebbségi Kulturális Alap, a fejlesztéseket és a szállás bővítését pedig a BGA zrt. támogatta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.