A nép kultúra - népzene, néptánc, népművészeti alkotások bemutatása.
„Amikor meghirdettük a versenyt, már mindenki tudta, mi a dolga, tehát a rendezvény lényegében megszervezte saját magát.”
A jókedvét senki se hagyja otthon...!
Nyárasdon az adventi időben már évek óta szorgos emberek jelennek meg a községháza előtti téren, és egy fedett kis építményt állítanak fel.
Hősök és kalandorok címmel jelent meg Sal Endre legújabb köztete.
Hogyan éltek a komáromiak a 19-20. században?
Szinte mondani sem kellett, egyszerre összegyűltek vagy negyvenen és 2-3 óra alatt el is készült az adventi koszorú díszítése.
A felvidéki Patrona Nostra Kht. Gútán rendezte meg a Felvidéki Magyar Advent elnevezésű jótékonysági gálaműsort.
November 27-én lesz advent első vasárnapja, a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete.
2023-ban jubileumi műsorral akarják megörvendeztetni a rajongóikat
„Olyan alapokat rakott le, amelyekre büszkék lehetünk..."
Első alkalommal érkeztek összevont népviseletkészítő tanfolyamra október 13-án Kárpátaljáról és Délvidékről a korábbi továbbképzések résztvevői.
Kellett ez már a közönségnek is.
A képzések célközönsége az óvodai és az általános iskolai pedagógusok.
Mesés időutazás nagyszüleink korába.
Tagfelvételt hirdet a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes. Lehet jelentkezni!
A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum Fő utcai kiállítótermében szeptember 20-án nyitották meg a Tradíció és dizájn - korunkbeli öltözék hagyománnyal ötvözve című közös kiállítását.
A magyar népmese napja alkalmából a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia 2022. október 3-án és 4-én hét helyszínen zajló rendezvénysorozatot szervez.
Fogják ki az aranyhalat...!
Gergely Papp Adrianna, Debrőd polgármestere szerint szeretnék ezt a kedves szokást, amit csak nagyon kevés helyen ismernek, a faluban újraéleszteni és tovább éltetni.
Életünk része az öröm, de a szenvedés is.
Nemzettudatunk erősítéséért...
A képzések célközönsége az óvodai és az általános iskolai pedagógusok, hiszen ők azok, akik közoktatásba általános működésébe csempészhetik a gyerekek korosztályának és fejlettségének megfelelő népi játékokat és a természetes mozgásformákat.
Augusztus 31-ig látható az egyedi tárlatanyag.
A Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány harmadik alkalommal rendezi szabadegyetemét Mikházán 2022. szeptember 2-3-án.