2023. február 1., 19:17

Mindenkit vár az I. Felvidéki Népzenész Találkozó

Komárom ad otthont február 3–4-én az I. Felvidéki Népzenész Találkozónak. A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia támogatásával létrejövő jeles eseményről, Lakatos Róbert, a Városi Művelődési Központ igazgatója, főszervező számol be.

I. Felvidéki Népzenei Találkozó
Nagy Csomor András zenekara

„Régóta tervezzük a Népzenész Találkozót. Olyan jó példák nyomán indultunk el, mint az Erdélyi Táncházzenészek Találkozója, a vajdasági találkozók és a Hagyományok Háza hasonló Kárpát-medencei kezdeményezései. Ezek az összejövetelek a szakma igazi fórumaivá váltak, ahol az egymástól messze tevékenykedő zenészek is meg tudtak vitatni szakmai kérdéseket.

Eljött az ideje, hogy e találkozót Felvidéken is megszervezzük. Igazi öröm számomra, hogy Dél-Szlovákia nyugati részétől a keleti végekig, szinte az összes aktívan működő zenekar elfogadta a meghívásunkat.

Több mint három éve irányítom a Városi Művelődési Központ munkáját, s a fő céljaim között szerepelt, hogy Komárom ismét betöltse korábbi, évtizedekkel ezelőtt kivívott szerepét a népzene- és néptánchagyományok ápolásában. Az ifjabb generáció tanítása mellett nagyon fontosnak tartottam, hogy fesztiválok rendezésével is népszerűsítsük a műfajt. E koncepció nyomán az elmúlt évben szerveztük meg a szlovákiai Táncfórummal karöltve első ízben a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozót, s úgy tűnik ezzel az eseménysorozattal is hagyományt teremtettünk.

I. Felvidéki Népzenei Találkozó
Pósfa zenekar

A jelen rendezvény is ezeket a törekvéseket tükrözi, s szintén hosszú távú megvalósításban gondolkodunk.  Ebben kiváló partnerünk a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia, hiszen a szervezet szép eredményeket ért el az utánpótlás nevelésében. Segítségükkel központi műhelyek alakultak, amelyekben a fiatalok hétről-hétre sajátíthatják el a népzene alapjait, mesterfogásait.

A hétvégére mintegy hetven zenészt várunk, a legifjabb generáció tehetséges tagjait, és az idősebb, sokat megélt, tapasztalt zenészeket is Jókai városában üdvözölhetjük. Nagyon várom az összejövetelt magam is, hiszen számos zenésszel több évtizede nem találkoztam.

A kétnapos együttléttel a bevezetőben említett fórumot, szakmai színteret szeretnénk megteremteni, amelyről mindenki feltöltődve távozik. Különösen a fiatalok szerezhetnek életre szóló élményt, mely későbbi pályájukra is hatással lehet. Igen, individualista korunkban meg kell tanulni közösségben gondolkodni, élni.

I. Felvidéki Népzenei Találkozó

Több száz fős közönséggel számolunk. A zenészek egymást is meghallgatják, s okulhatnak a hallottakból. A nézőknek pedig igényes műsorban lehet részük, s véleményt alkothatnak a felvidéki népzene eredményeiről, s törekvéseiről.”

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.