A vízen járó ember
Zalánkemén alig 600 lelket számláló település a Vajdaságban. Egykor több jelentős törökellenes csata színhelye volt, ma már azonban csak egyetlen fontos tény miatt érdekes: itt találkozik a Kárpát-medence két legnagyobb folyója, a Duna és a Tisza, hogy közösen folytassák útjukat a Fekete-tengerig.
A Duna és a Tisza közötti terület, különösen a történelmi Magyarország déli térségében, a Bácskában évszázadokon át mocsaras, nehezen megművelhető és megközelíthető vidék volt. A 275 éve született Kiss József (1748–1813) és Gábor nevű öccse volt az, aki felvetette, majd el is fogadtatta azt a tervet, hogy egy csatornát kellene építeni a Duna és a Tisza között valahol Bácsföldvár és Monostorszeg között, egyúttal lecsapolhatnák a mocsarak vizét és értékes termőföldekhez juthatnának.
Első komolyabb feladata a Duna pozsonyi (Dévény és Komárom közötti) szakaszának karbantartása és felügyelete volt, később áthelyezték a Bácskába, ahol az elnéptelenedett falvak betelepítése mellett egyre jobban izgatta a vidék közlekedési problémáinak a megoldása is. Felismerte ugyanis, hogy a dél-alföldi, az erdélyi és a partiumi termékek csak nehézkesen, nagy kitérőkkel jutnak el a megrendelőkhöz, de ha a Dunát és a Tiszát egy hajózható csatorna kötné össze, akkor nemcsak egyszerűbbé válna a szállítás, hanem jelentős időmegtakarítással is járna.
A bécsi hatóságok elé terjesztett javaslatát – amit Kempelen Farkas (1734–1804) királyi biztos is támogatott – pozitívan fogadták és megalakult egy 50 főt számláló részvénytársaság is, amely az induláshoz szükséges költségeket volt hivatva fedezni.
Kiss József nem feledkezett meg arról sem, hogy ehhez a nagy vállalkozáshoz dolgos kezekre is szükség lesz, és a Magyar Hírmondó 1793. április 19-i számában közzétette a „Királyi privilegizált Magyar Hajókázható Tsatornának Igazgatói” által kiadott felhívást és ebben ma is korszerű feltételekkel toborozta a munkaerőt. A bérüket a munka nehézsége alapján szabta meg.
A munka így is elhúzódott, és csak 1802-ben készült el a 118 km hosszú, átlagosan 18–19 méter széles és csaknem 2 méter mély Ferenc-csatorna (a császárról kapta a nevét).
A nyomvonalán a hétméteres magassági szintkülönbséget öt kamarazsilippel igyekeztek leküzdeni. Mivel a munkálatok elhúzódtak, a részvényesek egyre türelmetlenebbek lettek és egy névtelen levélíró még azzal is meggyanúsította Kiss Józsefet, hogy rosszul bánik a rendelkezésére álló pénzzel. Ezért 1797-ben eltávolították a vezetői posztról.
Persze az sem zárható ki, hogy az ellene áskálódókat inkább az vezethette, hogy ha majd elkészül a csatorna, és a megnövekedett forgalomnak köszönhetően megtérülnek a kiadások, ne kelljen az egész terv ötletgazdájával és megvalósítójával osztozkodniuk.
A számításaik annyiban bejöttek, hogy a befektetett 4 millió korona végül 20 milliós hasznot hozott, miközben a térség egyre jobban felvirágzott és nemcsak a közlekedés és a földművelés színvonala javult jelentősen, de még különböző ipari vállalkozások is beindultak. Kiss József sem akarta azonban annyiban hagyni, perre vitte a dolgot, végül 25 ezer ezüstforintot kapott, ami igencsak szerény volt a nyereséghez viszonyítva. A vízen járó ember végül mellőzötten, szegényen halt meg öt nappal 65. születésnapja előtt, 1813. március 11-én.
Megjelent a MAGYAR7 15. számában.
