Egy régi mesterség bűvöletében
Az egyik korábbi írásomban már utaltam rá, hogy nagyapámnak nagy könyvtára volt és ennek most már az utódok viselik a gondját. A könyvek porolgatása és rendezgetése közben az ember egyiknél-másiknál hosszabb ideig elmereng, érdeklődve belelapoz, sőt nem ritkán belefeledkezik.
Így jártam N. László Endre A Duna aranya című, 1988-ban a pozsonyi Madách Kiadónál megjelent, Kopócs Tibor által illusztrált könyvével, amelyet – ahogy a hátsó borítón olvasható – a tanulóifjúságnak szánt, de a mai felnőtteknek is sok olyan ismeretet kínál, ami egyébként akár feledésbe is merülhetne, elvégre ki az, aki még aranymosással keresné a kenyérre valót. Egykor persze ezt a mesterséget sokan művelték, s ahogy a szerző könyvében is írja,
A könyv szerzője 1930-ban a magyarországi Komáromban született, ezután a család Budapestre költözött, itt született öccse, a híres szobrász, Nagy János, majd a világháború idején, 1941-ben ismét Komáromban telepedtek le. Nagy László Endre az 1950-es években Somorján tanított, de mivel nem titkolta az 1956-os magyarországi forradalmi események iránti rokonszenvét, elbocsátották állásából és ettől kezdve éveken át alkalmi munkákból élt. Ahogy életrajzában olvasom, az 1970-es évek első felében még postai kézbesítő is volt. Többször is kisebb infarktust kapott, emiatt rokkantnyugdíjas lett, majd 1988-ban Magyarországon telepedett le és a barcsi Dráva Múzeum munkatársaként tevékenykedett. 78 éves korában, 2008-ban hunyt el.
Az aranymosásnak – úgy tűnik – már-már a megszállottja volt, hiszen az említett kötete mellett még további könyveket is szentelt ennek a témának (Aranymosás a Kárpát-medencében; Aranymosás a csallóközi Dunában), a különböző folyóiratokban megjelent írásait nem is említve. Egy dokumentumfilmet is forgatott a témáról, ezt egy magyarországi fesztiválon díjazták.
A Duna aranya című könyvéhez szinte maga is az aranymosás ősi technikáját alkalmazva gyűjtötte az anyagot. Személyesen elbeszélgetett az akkor még élő csallóközi aranyászok némelyikével, és nemcsak az aranymosás technikája, eszközei érdekelték, hanem azok a történetek, mesék is, amelyeket az emberek képzelete teremtett a folyóban található arany eredetéről, valamint az áldást adó vagy éppen rontást hozó képességéről is.
A szerző gyűjtőmunkája során más történeteket is lejegyzett, például a Mátyás királlyal kapcsolatos mondákat, ezekből több gyermekkönyv is született.
Csak kíváncsiságból azért utánanéztem az interneten, vajon mi minden olvasható erről a régi, ma már kihaltnak vélt mesterségről. Meglepődve bukkantam egy olyan fórumra, ahol az aranymosással hobbiszinten foglalkozók osztották meg tapasztalataikat vagy számoltak be sikereikről. Akadt valaki, aki egyenesen Amerikából rendelt magának aranymosó eszközöket. Egy 2009-es bejegyzés szerint a Dráván és a Murán akkor még vagy 50 hivatásos aranymosó ügyködött és ők főleg Pécsen adtak túl a kimosott aranyon. Ugyanakkor megjegyzi, hogy még a Csallóközből is többen áttelepültek oda, miután a bősi vízerőmű miatt arrafelé már nem érdemes ezzel fáradozni.
Akadnak lelkes emberek napjainkban is, akik ennek a hajdan sokak által űzött mesterségnek legalább az emlékét igyekeznek megőrizni és a legfiatalabb nemzedékeknek átadni.
A somorjai Regionális Fejlesztési Ügynökség a csallóközi iskolákban és óvodákban különböző workshopok keretében bemutatja a térség értékeit. Tavaly közel 400 tanuló interaktív formában, majd sokan különböző vízitúrák keretében ismerkedhettek meg a csallóközi aranymosással és a vízimolnárok munkájával. Az aranymosásnál használt eszközöket nemcsak megnézhették, de ki is próbálhatták.
N. László Endre bizonyára nagy megelégedettséggel figyeli mindezt onnan az égből.
