Presser Gábor 1507 című koncertje valójában egy többszörös jubileumi show volt. A produkció részese volt az ekecsi Kovács Anita is, aki korábban az Ifjú Szivek Táncszínház szólótáncosa volt.
A 7,5 milliárd forintból megvalósult teljes körű rekonstrukció nyomán az egykori Budai Vigadó épülete méltón szolgálhatja a Kárpát-medencei néphagyomány ápolását.
Bihari Jánosra, a nagyabonyi prímásra emlékeztek Dunaszerdahelyen október 7-én.
Egy súlyos családi teherről szól a Napfoltok, amelyet minél tovább cipelnek, annál szörnyűbb lesz.
Ötvözni szeretné a festészetet a lakberendezéssel és látványtervezéssel.
Idén év elején távozott, de barátai tesznek azért, hogy a jövő generációi se feledjék az egyik legismertebb csallóközi zenész és dunaszerdahelyi ikon, Tilajčik Imi emlékét.
Garamszentgyörgy település az esztergomi érsek birtoka volt. Első okleveles említése 1276-ból származik. Később, az Anjou-korban érseki szék, vagyis az esztergomi érsek nemesi rangra emelt jobbágyai lakták.
Az elmúlt öt esztendő legtehetségesebbjei szerepelnek majd.
Fadrusz János szobrászművészről nyílik kültéri kiállítás október 11-én a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás szervezésében. A szervezet új kiadványokkal is jelentkezik.
A filmben Tom Hardy alakítja Eddie Brock újságírót, aki természetfölötti képességekre tesz szert egy Venom nevű földönkívülinek köszönhetően.
A királyhelmeci Csonkaváron található Perényi Pincének 2018-tól új tulajdonosa van Lengyel Csaba személyében, aki szeretné felfuttatni ezt a különleges panorámával rendelkező vendéglátó egységet.
Kísérleti és dokumentumfilmekkel ünneplik idén a vajdasági magyar mozgókép napját; a közelmúltban készült vajdasági filmeket október 12-én és 13-án Zomborban, Topolyán, Magyarkanizsán, Zentán és Szabadkán mutatják be.
Szombaton délután mutatták be Csáky Pál: Hit és illúzió című színpadi darabját a dunaszerdahelyi Vermes-villában.
Megnyílt Kresnye András fiatal gömöri fotóművész Budapesti képeslapok című kiállítása a rimaszombati Városháza Galériában. A tárlatot annak kurátora, Juhász Dósa János és Vavrek István, parlamenti képviselő nyitotta meg.
Franz Kafka főhőséhez hasonlóan mi is beléphetünk Gregor Samsa világában, és egy térinstalláció segítségével kipróbálhatjuk milyen egy bogár testében ébredni.
Az egyik legjelentősebb díva távozott.