"Szeretem az alkotás folyamatát"
A Párkányi Városi Múzeumban kiállítás nyílt Magyar György kisplasztikáiból. Alig fértünk a kiállító terembe, annyian voltak kíváncsiak a helybeli alkotó agyagszobraira.
Janicsek Boglárka a párkányi Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola diákja gitárjátékával nyitotta meg a tárlatot, majd Juhász Gyula a múzeum igazgatója üdvözölte a kiállítót és az egybegyűlteket. Meglepetésként elszavalta "Gyurinak" kedvenc versét, a Családi kör című költeményt, melyet a művész meghatódva hallgatott végig.
"Magyar György mintha kerülné a nyilvánosságot, ugyanis viszonylag ritkán állít ki. Pedig sokkal több figyelmet érdemelne. Legnagyobb érdemének azt tartom, hogy a világ legtermészetesebb módján hoz létre egyedi műtárgyakat, legtöbbször a kompozícióiban is egyszerű eszközökkel él. Alkotásaiban messziről felismerhető Magyar György kézjegye, hiszen süt belőlük az ősök iránti tisztelet és az utódok iránt érzett szeretet" - osztotta meg gondolatait Himmler György tanár, a kiállító művész régi ismerőse.
Magyar György világát a falusi életképek alkotják. Ez nem is meglepő, hiszen a közeli Szalkán született és gyermekéveit is ott töltötte. Még libákat őrzött, látta a lovak patkolását, tehenek húzta nehéz szekereket, Annuskát és Juliskát, a két szeretetreméltó együgyű idős nénit kézen fogva. Ezeket mind agyagba formázta. Némely kisplasztika csak akkor tárta fel magát teljes szépségében, amikor leguggolva a lehajtott fejű mesterek, a fagylaltját elejtő fiú vagy a görnyedt nénikék arcába néztünk.
"Ez a legutóbbi művem" - mutat rá az egyik alkotásra Magyar György. "Mivel egy betegség folytán a jobb kezem alig tudom használni, bal kézzel készítettem" - meséli. "Fejben dől el minden, ha gondolatban készen van a mű, akkor a kezek majd engedelmeskednek..."
Az alkotó elmeséli, gyerekkora óta szeret rajzolni, de a szobrászattal való kacérkodás kezdetét arra az időszakra teszi, amikor lányainak hársfából kis szobrocskákat faragott. Később az agyag lett a kedvenc alapanyaga. Ám akkoriban rettentő munkaigényes volt beszerezni az agyagot, magának kellett rátalálnia a megfelelő minőségűre, kibányászni, átmosni, ülepíteni. "Megvenni sokkal egyszerűbb" - teszi hozzá mosolyogva. Sokan úgy véljük, a szobor megformázásával vége is a munkának, de az alkotó elárulja, ez közel sincs így. A kész szobrot darabokra kell vágni, majd üregesíteni, hogy ne legyen túl nehéz, és újra össze kell illeszteni.
"Úgy el tudok merülni az alkotásban, hogy elveszítem az időérzékem, az órák perceknek tűnnek. Igaz ez nem mindig sikerül, de amikor igen, az nagyon jó érzés" - mondja az alkotómunkáról a művész.
Magyar György szereti megformázni az embereket. Meséli, annak idején a párkányi Balassi Klubban Simonyi Lajos bácsi szokta lerajzolni azokat az előadókat, akik már harmadszor látogattak el a klubba. Ez a feladat fokozatosan őrá maradt. Később a Képzőművész Körön belül tevékenykedett. Ekkor már inkább kisplasztikákat készített: megformázta nagyszüleit, a szövetkezesítés mellett érvelő fogatlan agitátort, a Párkányból elszármazott jeles embereket. Emellett nagyobb méretű alkotásai is vannak, agyagba gondolta például a párkányi csatát is, az alkotást később az Ady Endre Alapiskolának ajándékozta.
