2018. május 14., 10:14

Apropó: nemcsak diákszínjátszók, előadóművészek is

„A színház olyan értéket képvisel, mint egy iskola. Hiszen nemzedékek nőnek fel benne, akik később színházbarátok lesznek. Ez nem csak azt jelenti, hogy előadásokat néznek, hanem azt, hogy kulturált emberekké válnak”- írja közösségi oldalán Szvorák Zsuzsa, az Apropó Kisszínpad vezetője, akit az idei év színidiploma átadásáról kérdeztünk.

apropo3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Endrődy-Mike Attila

Különleges hagyomány a Füleki Gimnáziumban, hogy az Apropó Kisszínpad végzős diákjai számára színidiplomát osztanak. Az ünnepélyes átadó általában a budapesti Nemzeti Színház külső terében zajlik. Az idei átadó viszont különleges volt, mivel a színház egyik belső csarnokában vehették át az elismeréseket a diákok.

„Immár második évtizede osztjuk ki a Színidiplomát. Ez egy egyedi dokumentum, amely tanúsítja a színjátszók örökös Apropó tagságát, illetve bizonyítja a különféle tantárgyakból megszerezett jeles osztályzatot. A 12 végzős kivétel nélkül megfelelt a következőkből: éjjel-nappali próbák túlélése a Jókai Napok előtti hetekben, anyai pofonok elviselése az előadás előtt, hatalmas égések és beszólások a próbákon és az előadásokon - avatott be Szvorák Zsuzsanna, az Apropó Kisszínpad vezetője.

Az Apropó nem csupán egy csoport. Olyan közösség, amelyben a tagok összetartanak, segítik egymást. Az évek során rengeteg közös élménnyel gazdagodnak, s egyben olyan tapasztalatokat, tudást szereznek, amely a későbbiekben is hasznukra válik. A színjátszás által önállóbbak, felszabadultabbak, kommunikatívabbak lesznek, s nem riadnak vissza a szerepléstől sem.

Fotó:  Endrődy-Mike Attila

„Ezek a gimnazisták nemcsak diákszínjátszók, hanem előadóművészek is. Több területen helytállnak. Számos megmérettetésen, előadáson, ünnepségen vettek és vesznek részt szereplőként, tehát tulajdonképpen ők már most közéleti személyiségek. Tavaly is pl. nagyon jóleső érzés volt, hogy a Nemzeti Versenyben több fordulón keresztül továbbjutottak versmondóink. Természetesen vannak közöttük olyanok is, akik színészi ambíciókkal rendelkeznek. Hogy aztán mennyire sikerül ezen a pályán érvényesülni, vagy hogyan változik a tervük, azt nem tudom, de szerintem az élet bármely területén sikeresen helyt fognak állni”- mondta a vezető.

Rákos Andrea negyedikes gimnazista, a diplomaátadón a diákok nevében köszönte meg az elmúlt négy évet. Köszönetet mondott többek között az értük végzett áldozatos munkáért, a rengeteg közös élményért, hogy a szórakozás mellett a kitartásra nevelték őket, hittek bennük, s az életre készítették fel őket.

„A mostani, végzős generáció nagyon sikeres három esztendőn van túl, hiszen két fődíjas darabbal is büszkélkedhetnek. A Jókai Napokon hatalmas sikert értek el a Rebellis című játékukkal, illetve a tavalyi Kristóf Ágota: A nagy füzet című előadásukkal is. Nagyon nehéz, fajsúlyos darabokat dolgoztak fel, de az idei végre egy fiatalosabb, vidámabb, klasszikus Apropós darab lesz” - mondta a csoportvezető.

Fotó:  Endrődy-Mike Attila

Az apropósok idén Arisztophanész: Lüzisztraté című komédiáját viszik színpadra. Jelenleg épp a forgatókönyvön dolgoznak, aktualizálják, igazi apropósra formálják. A színjátszó csoportnak az utánpótláson sem kell aggódnia. A kisebbeket a Zsibongó diákszínpad tömöríti, ahova a nyolcosztályos gimisek jelentkezhetnek. Itt megkapják azokat az alapokat, amit aztán később az Apropóban kamatoztathatnak.

„Az idei év reneszánsz év, Mátyás király évfordulója, ezért Mátyás király meséket öltöztettünk új köntösbe, modernizálva azt. Az Oda az igazság! című játékunk az elődöntőn elnyerte a zsűri tetszését, főként az aktualitása és fiatalossága miatt” - zárta a vezető. Az első akadályt tehát sikeren vették, készülnek a Duna Menti Tavaszra. Az Apropóra pedig a Jókai Napok vár. Sok sikert mindkét csapatnak!

apropo3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.