Ma indul a Duna Televízión a Fölszállott a páva különleges évada A Döntők Döntője címmel.
A bényi premontrei kolostortemplom mellett szerényen álldogál a tizenkét apostol tiszteletére szentelt 12. századi rotunda.
Csáky Pál „Egy nap az örökkévalóságból” című drámájának bemutatójára került sor október 25-én Pozsonyban a budapesti József Attila Színház előadásában.
A történész úgy mutatja be a korabeli történéseket, mintha élő tanúja lett volna az eseményeknek.
A KFT 2012 decemberében kezdte múltidéző koncertsorozatát az A38-on.
A magyar építészet és az erdélyi magyarság kiemelkedő személyisége egy évig dolgozott az oszmán fővárosban.
Az egyik legszebb hangú magyar bemondó volt.
A posztmodern műveket nem szeretik az amerikai olvasók.
A hazai fotográfusok nagy sikere, hogy a négy 1. díj közül kettőt elhoztak.
A néző úgy érezhette magát, mintha a saját nappalijában ülne, a bökkenő csak két ismeretlen és egy egyenlet, amely a szerelmet adta ki megoldásként.
A film világpremierje augusztusban volt a locarnói filmfesztiválon, a magyar mozikban november 15-től látható.
A rendezők október 26-án szeretettel várják az érdeklődőket az ipolysági városháza színháztermébe, ahol hangversennyel ünneplik majd az 1958-ban megalapított Művészeti Alapiskolát.
Meddig marad még magyar város Somorja?
Kevés, de minőségi felvételek érkezett.
A Karinthy-dinasztia mindhárom képviselőjének alkotásai már svéd nyelven is megjelentek.
A Kafka-díjat - egy bronz plakettet, amely Kafka prágai szobrát ábrázolja - korábban olyan irodalmi nagyságok kapták meg, mint Philip Roth vagy a Nobel-díjas Elfriede Jelinek és Harold Pinter.