2018. május 26., 14:52

Megújult a Muhi csata emlékműve

Átadták a Muhi csata megújult emlékművét, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község határában, a Sajó és a Hernád összefolyásánál szombaton.

muhi csata
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: MTI

"Emlékeznünk kell bátor elődeinkre, akik mindent megtettek azért, hogy a nemzet túlélhesse a történelem viharos évszázadait" - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára, térség fideszes országgyűlési képviselője az avatóünnepségen.
Csak annak a nemzetnek van jövője, amely ismeri a feláldozott életek értékét, mert a múlt emlékezete nélkül "jövőnk sem lehet" - tette hozzá.

A jelenről szólva kijelentette: a Kárpát-medence országai, de egész Európa nehéz kihívások előtt áll.

"Nekünk kettős front jutott, meg kell küzdenünk azokkal, akik veszélyt jelentenek évszázados keresztény kultúránkra, és meg kell győzni azokat is, akik nem ismerik fel ezt a veszélyt."

Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke úgy fogalmazott: az emlékmű a magyar történelem egy jelentős, ám szomorú eseményét mutatja be, "itt 777 évvel ezelőtt csatát vesztettünk". Arra törekednek, hogy igazságot szolgáltassanak a magyar léleknek, amely évszázadokon keresztül "irtózatos harcok és önfenntartó képesség, talpra állási készség mellett" megmutatta, hogy itt akar élni ebben a hazában - tette hozzá.
Hangoztatta: a csatavesztés ellenére nem pusztult el az ország, ahogy a török hódoltság és a szovjet uralmi rendszer után sem.

Fotó:  MTI

Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója beszédében emlékeztetett arra, hogy az emlékmű megmentéséért évek óta "harcot" folytattak. Az emlékművet nemcsak felújították, de a környéke is újjászületett, hogy több fiatal látogasson ide, számukra interaktív térképet is biztosítanak - jegyezte meg a főigazgató.
Mint mondta: az intézetnek kiemelt feladata a nemzeti emlékhelyek megóvása, a látogatottság növelése. Ez utóbbit szolgálja a harmadik éve tartó, az emlékhelyek napja országos programsorozat, amelyhez több, mint ötven emlékhely csatlakozott, köztük a Muhi is.

Az 1241. április 11-12-én zajlott csatában a tatárok megsemmisítő vereséget mértek a magyar seregre, ennek állított emléket 1991-ben a Vadász György és Váncza László tervei alapján készült emlékmű, egy sírhantot jelképzelő dombon hetvenegy nagy fakereszt.
Az emlékmű az elmúlt évek alatt balesetveszélyessé vált. Muhi önkormányzata 21 millió forintot nyert pályázaton a csata emlékhelyének felújítására, újra látogathatóvá tételére.

muhi csata
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.