2018. május 29., 15:20

A Star Wars-film a vártnál rosszabbul teljesített

Ezúttal nem volt Han Solóval az erő: a Disney új Star Wars-filmje a várakozásokhoz képest jóval kisebb premierhétvégi bevétellel kezdte meg forgalmazását Észak-Amerikában és más piacokon.

Star Wars
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: TASR

Az amerikai hősi halottakra emlékező nemzeti ünnep, a Memorial Day miatt négynaposra nyúlt premierhétvégén Észak-Amerikában 4381 helyszínen debütált a Solo: Egy Star Wars-történet című film, amely a Star Wars-univerzum egyik hőse, Han Solo külön sztoriját dolgozza fel. Az amerikai és kanadai mozikban négy nap alatt 103 millió dollárért váltottak jegyet a produkcióra, globálisan 148 millió dollárt ért el a bevétel - számolt be róla a Variety.com

A 2015 óta egymás után megjelenő Star Wars-filmek rendre nagy kasszasikernek bizonyultak, közülük eddig a Solo-film kezdett a legkisebb bevétellel.

Filmipari elemzők szerint a visszaesés magyarázataként elképzelhető, hogy a legutóbb, 2017 decemberében bemutatott Star Wars-epizódot, Az utolsó Jediket túl gyorsan követte az újabb Star Wars-produkció.

A Disney három éve indította útjára az új Star Wars-trilógiát Az ébredő Erő című epizóddal, amely premierhétvégéjén 248 millió dolláros jegyeladást ért el. Egy évvel később a Zsivány Egyes című, a trilógiától különálló produkcióra 155 millió dollárért váltottak jegyet bemutatása hétvégéjén a nézők. Az utolsó Jedik premierhétvégéje pedig 220 millió dollárt hozott a stúdiónak.

A hétvégén egyébként nem volt más premier az észak-amerikai mozikban. A Deadpool 2. a kasszasikerlista második helyére szorult vissza 55 millió dolláros jegyeladással. A film eddigi bevétele ezzel 219 millió dollárra nőtt.

A Bosszúállók: Végtelen háborúra 21,2 millió dollárért vettek jegyet a nézők, ezzel az ötödik hete játszott film észak-amerikai bevétele elérte a 626 millió dollárt, a globális bevétel pedig már 1,9 milliárd dollárnál jár.

Az észak-amerikai kasszasikerlistán a négynapos jegyvásárlások alapján a negyedik és ötödik helyet a Könyvklub és A Partiállat foglalta el, 9,5 millió dollár és 6,9 millió dollár bevétellel.

Star Wars
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.