2018. május 28., 14:26

Két magyar filmet díjaztak Varsóban

Bereczki Csaba Soul Exodus című dokumentumfilmje a szakmai zsűri különdíját szerezte meg, Török Ferenc 1945 című játékfilmje pedig közönségdíjat nyert a 14. Zsidó Motívumok Nemzetközi Filmfesztiválon - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

Soul Exodus

A közlemény szerint a lengyel főváros kiemelkedő kulturális eseménye, amelyre idén 15 országból érkeztek alkotások, vasárnap este zárult. A rendre teltházas vetítéseknek a népszerű Muranów mozi adott otthont.

Bereczki Csaba Soul Exodus című klezmerzenészek főszereplésével készült egészestés dokumentumfilmjét számos fesztivál tűzte már műsorra Kaliforniától Kolozsvárig, és 2017-ben megnyerte a legjobb dokumentumfilmet illető Magyar Filmdíjat.

A dokumentumfilm középpontjában a The Brothers Nazaroff alkalmi formáció tagjai állnak. Az amerikai születésű zenészek a klezmeren keresztül keresik gyökereiket, önmagukat, zsidó identitásukat. Az öt muzsikus egyfajta fordított exodusként kel útra: hajóval utaznak nyugatról keletre, Montrealból New York, Párizs, Berlin, Budapest, Nagyvárad érintésével jutnak el Besszarábiába, Moldovába.

Török Ferenc filmje 1945 augusztusának egyetlen napján játszódik, témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon. Szántó T. Gábor novellájának filmes feldolgozása a görög tragédiákat idéző, néhány óra leforgása alatt játszódó dráma. A helyszín egy felbolydult kelet-magyarországi falu, ahol ezen a napon mindenki a jegyző fiának az esküvőjére készül.

Az 1945 világszerte kiemelkedő siker a fesztiválokon, több mint húsz nemzetközi díjat nyert, és számos országban mutatták be - olvasható a közleményben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.