A turné első állomásán a 10. Kolozsvári Magyar Napok, Marosvásárhelyen a Vásárhelyi Forgatag nevű rendezvénysorozat ad otthont a produkciónak.
A Művészetek Völgye Kőbánya Udvarában öt napon át mutatták be a könnyűzene-történet 1950-től 1990-ig tartó főbb korszakait és zenéjét.
Sőt, talán jobban, mint kis-Magyarországon – mondta Szarka Tamás, a Ghymes együttes vezetője, aki most rendhagyó módon költőként beszélgetett Csák Jánossal.
A 29. Művészetek Völgyének a veszprémi születésű, de Pécsett élő Nemes „Kölyök” Gábor is vendége volt; július 24-én a Petendi Pajtában mutatkozott be.
Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal tüntetik ki a Kassai Thália Színházat.
Fotórealisztikus egész estés, animációs film formájában tért vissza 25 év után a mozivászonra a méltán híres Disney film, az Oroszlánkirály.
Mit is olvassunk a parton?
A nyolctagú zsűrit idén Lucrecia Martel argentin filmrendező vezeti.
Különleges rakománnyal érkezett július 10-23. között Szlovákia 14 településére az a furgon, amelynek rakterében olyan mai művészek alkotási voltak megtalálhatóak, akik harcolnak a fajgyűlölet és a szélsőséges nézetek ellen.
A People magazin 2011-ben a világ legszebb nőjének választotta, a Forbes pedig 2012-ben a világ legbefolyásosabb hírességének kiáltotta ki.
Kolumbia fővárosának székesegyházában az országban élő magyar közösség által elhelyezett márványtábla emlékeztet 1956 hőseire.
A világvándor Both Miklós és a világvégi, borongós hangulatokat versekbe rendező Babiczky Tibor közös zenés versimprója után – Bereményi Géza és Másik János foglalta el a Völgy szívét.
A film világpremierjét szeptember 7-én versenyen kívül tartják meg a filmfesztiválon, a díjátadó ceremónia után.
A legszebb hangszer, az emberi hang szólalt meg a lehető legcsodálatosabb módon július 21-ének nyár estéjén az alsószeli evangélikus egyházközség templomában.
A 29. alkalommal megszervezett Művészetek Völgyében a Kapolcs és Vigántpetend határán álló Malom Műhelyben rendezkedett be a Magyar Írószövetség. A fesztivál során beszélgetésekkel, előadásokkal, felolvasásokkal és workshopokkal várták az irodalomkedvelő érdeklődőket.