Igazi sikertörténetnek számít a Kortárs Magyar Galéria negyed évszázaddal ezelőtti megalapítása, amelyet Luzsicza Lajos festőművész álmodott meg.
A Plácido Domingo Classics premier eseménye augusztus 24-én lesz a Szegedi Nemzeti Színházban.
A támadásnak a szabadságharc kimenetelére már semmilyen hatása nem volt, Losonc városára nézve azonban végzetes következményekkel járt.
Kacagtató pajzán mesélőszínházi előadással örvendeztette meg a Rév-Magyar Kultúra Házában augusztus 2-án este helyet foglaló nézőket Lajos András, a Miskolci Nemzeti Színház felvidéki származású színművésze.
Ahol boldogan játszott együtt izsai és rimaszombati gyermek, a kilencéves a tizenkilenc évessel.
Augusztus 1-jén a lévai Barsi Múzeum épületében nyílt meg a Szlovákiai Magyar Kézműves Szövetség által szervezett Magyar kézművesség a Felvidéken című vándorkiállítás.
Csak színház és semmi más. Az 56. Jókai Napok a szereplők szemével nézve.
Zeneértő bírók döntöttek az ügyben?
Soha még ennyien nem őrizték Alsószeliben a hagyományokat, mint az idei Jurtanapokon!
Továbbra is kiemelt téma, hogy a néptáncegyüttesek megfelelő minőségű zenei kísérettel mutatkozhassanak be,
A versenyre írásban kell benevezni.
Csak az nem szereti a tágabb hazát, aki nem ismeri és semmit nem tud róla.
A nemrégiben történt vezetőségváltás miatt még keresik az útirányt a jövőre nézve.
Böjte Csaba mutat be szentmisét a helyi szabadtéri színpadon.
Csak saját számokat játszanak és a magyar nyelvű dalokkal tudják magukat leginkább kifejezni.